A gyermekétkeztetésben és az idősotthoni ellátásban fizetendő térítési díjak, valamint a parkolódíjak jelentős emeléséről döntött a hódmezővásárhelyi közgyűlés keddi rendkívüli ülésén.
Az áremelésekről szóló előterjesztéseket az MMM és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület a közgyűlés ülésén résztvevő nyolc képviselője támogatta. A képviselőtestület döntése értelmében november 1-jétől mintegy 27 százalékkal emelkednek Hódmezővásárhelyen a gyermekétkeztetésben fizetendő térítési díjak. Az óvodások étkezéséért naponta 1090 forintot, az általános iskolásoknak 1240 forintot, a kollégistáknak 2680 forintot kell fizetni. Az előterjesztés szerint az önkormányzat térítési díjakból származó bevétele jövőre mintegy nettó 29 millió forinttal nő. Szintén emelkedik – 18,75 százalékkal – novembertől az idősotthoni ellátás után fizetendő térítési díj, a Kovács-Küry Időskorúak Otthonában élőknek így naponta a 4800 forint helyett 5700 forintot kell fizetniük. Az emelés az intézmény számára havonta 5 millió forintos többletbevételt jelent. Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) hangsúlyozta,
a térítési díjak növelésének mértéke jóval a nyugdíjemelés mögött marad.
Emelkednek a Nyugdíjas Lakóparkban fizetendő díjak is: az ott élőknek lakásuk után négyzetméterenként 485 forint helyett havonta 570 forintot kell fizetni, személyenként pedig 26 ezer 500 forintról 31 ezer 165 forintra emelkedik a térítési díj. Az egy lakóra jutó emelés így – a lakásmérettől függően – mintegy 7500 és 9000 forint közötti összeg havonta. A vita során a polgármester közölte,
a következő ciklus közgyűlésének döntenie kell majd a szociális és a piaci alapon kiadott önkormányzati lakások bérleti díjainak emeléséről is.
A parkolási díjak januártól 28 százalékkal drágulnak. Az óránként fizetendő díj 250 forintról 320-ra emelkedik, a napijegy pedig 1000 helyett 1280 forintba kerül majd. A parkolási díjakat az eredeti előterjesztés szerint 60 százalékkal emelték volna, de a javaslatot a jelenlévő képviselők nem támogatták. A polgármester bejelentette, a tervek szerint a közeljövőben pályázatot írnak ki a városban működő parkolóautomaták tízéves működtetésére, úgy, hogy az autósok már bankkártyákkal is fizethessék a díjat.
Forrás/fotó: MTI
Klárika
2024-09-27 at 06:55
“Klárika-2024-09-26 at 02:44
Klárika 2024-09-24 at 19:38,
szemét bagázs aki a nick-nevemet lopja-lopkoggya”
–
Már leírtam, de megismétlem! A kersztnevem Klárika, nem a nick-nevem. És bocsánat de MEREM IS HASZNÁLNI!
Ha ez zavarja akkor írja át sajátját TÉNYLEG NICK NÉVRE és javasolnám az “Egyedüli Klrárika Magyarországon”-ra!!
Egyébként meg a “lopkoggya” helyesen: “lopkodja”
Na csá!!!!
Klárika
2024-09-26 at 02:44
Klárika 2024-09-24 at 19:38,
szemét bagázs aki a nick-nevemet lopja-lopkoggya.
khm
2024-09-25 at 18:52
Megérdemlik a HMVH-beliek.
Sanyáta
2024-09-25 at 17:11
Ti akartátok, vásárhelyiek…pengessetek,mint a lantosok!! Hülyék!!! és hülyék!!!
Hihi
2024-09-25 at 08:16
Hódmezővásárhely örömkönnyeket lejt, hogy végre eltakarították Lázárt. Fizessenek, szívjanak, kit érdekel. ŐK EZT AKARTÁK!
Angie
2024-09-25 at 06:42
Jó ez nekik! Már 3x választották meg! Szeretnek fizetni, tegyék!
na4
2024-09-25 at 05:59
Ez kellett? Megkaptátok.
ViAM
2024-09-25 at 05:56
Milyen “kedves” ez a rezgő hájtömeg. Azokon üt, akik még/már nem tudnak visszavágni, az aktívak pedig roskadjanak az emelt terhek alatt.
T.rex
2024-09-24 at 23:47
Hódmezővásárhely köztársaság…Ez a cigány hipnotizőr szekta vezér azt csinál, amit csak akar! Akárcsak budapesti haverja ,gelygő a nagyra nőtt gyépés… És a népek tapsolnak nekik!
Solaris
2024-09-24 at 20:59
Én 27% áfát fizetek.
Te nem?
Hogy csinálod?
Ez felháborító!
2024-09-24 at 20:51
A fidesz durva áremelést vezetett be MINDENRE!
matrix
2024-09-24 at 20:30
Remek !
Támogatom “ki mint vet úgy arat ” !
Miki
2024-09-24 at 19:50
Mégis,mire teccccetttek számítani?
Bàstya elvtàrs
2024-09-24 at 19:40
A balga nép soha sem tanul.
Ezt csinàljàk màr 50 éve. Megigérnek füt-fàt aztàn ha megvàlasztottàk öket, akkor jönnek az àremelések, megszoritàsok.
A sok hülye barom meg ràjuk szavaz.
Nincs ebben semmi uj.
Klárika
2024-09-24 at 19:38
Na és ilyenkor hol vannak a FOS újságírói, hogy a (helyi) “kormány”(zat) kivérezteti szegény nyugdíjasokat és családosokat???
Ezen nem csámcsognak a mocskok??
Szemét kommunista bagázs….
Talpra magyar!
2024-09-24 at 19:30
Ha ha ha ha ha ha ha ….. persze mert Márki-Zay parazitáinak tehát élősködőinek kellenek a milliárdok.