Pesti Srácok

Márki-Zay Péter bevallotta: júdáspénzért mentek a washingtoni külügyminisztériumba

Márki-Zay Péter bevallotta: júdáspénzért mentek a washingtoni külügyminisztériumba

Hihetetlen magabiztossággal nyilatkozott a 168 Órának Márki-Zay Péter az Orbán-Trump-találkozóval párhuzamos titokzatos washingtoni látogatásáról, olyan fontoskodó kijelentéseket téve, hogy ő és Kész Zoltán Orbán Viktorért sajnos nem tudtak garanciát vállalni az amerikai külügyminisztériumban (hogy kik és miért vártak volna bármilyen garanciát a túlmozgásos hódmezővásárhelyi polgármestertől és a levitézlett Kész Zoltántól, az persze nem derült ki), de mindent megtesznek, hogy Magyarországot kiszabadítsák Vlagyimir Putyin hálójából. Ehhez ugyanakkor pénzre van szükség, s Márki-Zay be is vallotta, hogy végső soron ezért utaztak az Egyesült Államokba. Más kérdés, hogy Márki-Zay és Kész politikai célra törvényesen nem is fogadhatna el pénzt külföldiektől.

Márki-Zay Péter és Kész Zoltán Washingtonban az amerikai külügy képviselőivel és szakértőivel találkozott, azt viszont nem árulták el, hogy pontosan kikkel sikerült átbeszélniük a magyar politikai helyzetet, kiemelt figyelmet fordítva Orbán Viktor megbízhatóságára. De azt is homály övezi, hogy ki és miért készített a magyar és az amerikai fél tárgyalására olyan megállapodás-tervezetet, amely Orbán Viktort elnavigálná az oroszok öleléséből. A találkozóról a 168 Óra kérdezte a hódmezővásárhelyi polgármestert, aki a lapnak egyebek mellett azt is elárulta, hogy ő bizony elmondta az amerikaiaknak, hogy nem tudja garantálni Orbán Viktor megbízhatóságát.(Kérdés persze, hogy ezt neki miért is kellene megtennie, hiszen az általa képviselt Mindenki Magyarországa Mozgalom nem parlamenti párt, Márki-Zay pedig nem országgyűlési képviselő, hanem egy polgármester.) Márki-Zay mindemellett azt is fontosnak tartotta elmondani a titokzatos külügyi tagoknak, hogy nem csupán a fideszeseket látta a KISZ-től a Liberális Internacionálén és a konzervatív időszakon át egy szélsőjobboldali korszakba lépni, hanem azt is, hogy

Segítség, jönnek az oroszok! Vagyis már itt is vannak!

PestiSracok facebook image

Márki-Zay Péter azt is jelezte, hogy ha a magyar miniszterelnök csatlakozik is bármilyen amerikai megállapodáshoz, félő, hogy végül mégis az orosz érdekeket fogja követni.

– bölcselkedett az állítólagos találkozó után Márki-Zay. A megbeszélésen a két ellenzéki politikus elmondásuk szerint aggodalmát fejezte ki a Magyarországon növekvő orosz befolyás miatt. Márki-Zay Péter azt is közölte, hogy "Orbán Viktor nem egyenlő Magyarországgal, és van alternatívája a jelenlegi kormánynak". Arról is beszélt, hogy szorosabb EU-partnerségre kell törekedni, és jó kapcsolatra az USA-val.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom Facebook-oldalán közzétett fotón a két politikus az amerikai külügyminisztériumban látható

Amerikai pénzből tuningolnák a magyar ellenzéket

Márki-Zay Péter arra kérte tárgyalópartnereit, hogy az Egyesült Államok – ahogy a múltban többször is megtette - segítse az ellenzék munkáját. Hozzájárulhatna például a nem kormánypárti vezetésű városokban a beruházások növeléséhez, de a szabad sajtót is támogathatná, így például a Szabad Európa Rádió újraindítását. A 168 Óra kérdésére válaszolva hozzátette: az amerikai partnerek meghallgatták őket és mindent feljegyeztek, de a döntésre még várni kell, hiszen az az elmondása szerint a legfelsőbb szinteken születik majd meg. Kiemelte, hogy az amerikai fél csak tájékozódni akart, de ő érezte a kérdésekből, hogy aggódnak a külügynél"Oroszországhoz és Kínához való közeledésünk miatt", és az érdekelte őket, hogy Magyarország mennyire lojális a nyugati világgal szemben. Izgalmas persze, hogy a mozgalom honlapján található hitvallás szerint nem fogadnak el semmilyen támogatást, amelyet "később bárki, bármikor, bármilyen befolyásolásra, nyomásgyakorlásra fel tudna használni".

És akkor megtudtuk, miért is találkozott Orbán és Trump...

Ha valaki eddig kételkedett volna abban, hogy Márki-Zay Péter milyen mély ismeretekkel rendelkezik a hazai politikai élet és elit széles információs hálózatának legelrejtettebb mozzanatairól, most egészen biztosan másként gondolja majd. Márki-Zay ugyanis elárulta a 168 Órának, hogy miért is találkozott Orbán Viktor és Donald Trump. No, ez persze nem a hivatalos közlés, mert az csak a fedősztori. A találkozó mögött egy igazán komoly fegyvervásárlási biznisz áll - legalábbis a hódmezővásárhelyi polgármester szerint. Sőt, azt is tudni véli, hogy Orbán Trumptól azt várja, hogy legitimálja az ő illiberális politikáját Közép-Európában.

Nincs megállás

Márki-Zay és Kész Zoltán még további találkozókon is részt vesznek majd: republikánus és demokrata kongresszusi képviselőkkel, szenátorokkal és a magyar diaszpóra képviselőivel is terveznek eszmecserét Washingtonban, amihez szinte biztos, hogy kalapozás is társul majd. A hódmezővásárhelyi politikus bár saját bevallása szerint nem akar mást, csak az ellenzék munkáját összehangolni, ennek némiképp ellentmond, hogy saját politikai tőkéjét kovácsolgatja az ellenzéki összefogás eszméje mögé bújva. Veszprémben például megalakult az Ellenzéki Kerekasztal, amihez eddig a Momentum, a Kétfarkú Kutya Párt, Márki-Zay Mindenki Magyarországa Mozgalma és a Vasas Szakszervezet csatlakozott, valamint a Lokálpatrióták a Városért, a MOST Egyesület és a Szolidaritás szervezetek, akik közös polgármester-jelölt állításában és annak személyében is megegyeztek már. Pikáns, hogy ehhez a nagyobb pártok eddig még nem csatlakoztak, akik március végén jelentették be, hogy közös jelölteket akarnak állítani Veszprémben; a kérdés tehát az, hogy az MSZP-Párbeszéd, a DK, a Jobbik és az LMP elfogadja-e a kerekasztal által javasolt jelöltet. Márki-Zay tehát az összellenzéki összefogás helyett egy újabb platformot épít a választásokra, amely nem feltétlen azonos a nagyobb ellenzéki pártok elképzeléseivel, ráadásul a mozgalom honlapján található hitvallásukkal sem éppen összeegyeztethető. Ott ugyanis azt írják, hogy

Mindezek fényében izgalmas azt is átgondolni, hogy a külföldről összekalapozott összegekkel hogyan és milyen módon tud majd politikai befolyást szerezni, és azt milyen érdekek mentén teszi.

A függetlenség ára

A hódmezővásárhelyi polgármester bár független jelöltként indult a városvezetői székért vívott küzdelemben, de már a választás éjszakáján megköszönte az ellenzék támogatását,akik nélkül nem tudott volna győzni. A helyi ügyek azonban már kezdetektől nem kötötték le annyira, mint az országos politikai szerepvállalás: Márki-Zay szinte azonnal szervezkedni kezdett az Orbán-kormány leváltása érdekében. A hódmezővásárhelyiek pedig hiába adtak hangot a csalódottságuknak, hogy nem ezért választották meg és talán a városi ügyekkel is törődhetne, Márki-Zay megállíthatatlannak bizonyult, olyannyira, hogy saját mozgalmat is alapított Mindenki Magyarországa néven. Persze ez csupán egy szervezet, amely azért jött létre, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon minden településen "egy hiteles polgármester-jelölt" és őt támogató képviselőjelöltek nyerjék el a helyi közösségek bizalmát. Már az alapítók névsora is igazán illusztris: Dr. Márki-Zay Péter, Dr. Hadházy Ákos, Dr. Ábrahám Júlia, Dr. Bod Péter Ákos, Elek István, Dr. Kaltenbach Jenő, Kész Zoltán, Dr. Lengyel Róbert, Lukácsi Katalin, Dr. Magyar György, Dr. Mellár Tamás, Üveges Gábor. Ők azok, akik szerint nem az fontos, hogy ki melyik oldalról jön, hanem az, hogy mindannyian egy becsületes, tisztességes Magyarországot akarnak, amely valóban Mindenki Magyarországa lesz. Ezt viszont úgy tűnik, hogy tényleg komolyan gondolják, mert nem csupán országjárás közben gyűjtenek pénzadományokat, de Angliában és az USA-ban is, így a mozgalom valóban "mindenkié": határokon átívelő pénzügyi tuninggal rendelkező álfüggetlen szervezet. Mert az ugye egyértelmű, hogy egy sikeres választási kampányhoz leginkább pénz kell, és abból nagyon sok.

Törvényenkívüliek társasága

A demokrácia költséges dolog, és nyilvánvalóan nem létezhet szilárd demokrácia működőképes, forrásokkal jól ellátott pártok nélkül, Márki-Zayék mozgalma azonban nem elszámoltatható, mivel bár politikai tevékenységet végez, mégsem párt, hanem civil szervezet. Így a 2013-ban elfogadott pártfinanszírozási törvény sem vonatkozik rá, mely szerint tilos cégektől, külföldi személyektől vagy szervezetektől bármilyen összeget elfogadni; a pártok kizárólag magyar állampolgároktól kaphatnak adományokat. Kérdés persze, hogy a minden transzparenciát nélkülöző mozgalmi léttel toborzott szimpatizánsokkal a hátuk mögött mikor döntenek úgy, hogy pártként folytatják.

Fotó: PestiSrácok.hu/HPGy

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.