“Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket” – írta közleményében Marton László, a nemrégiben több színésznő által szexuális zaklatással megvádolt rendező. Az eset kapcsán felmerült, Eszenyi Enikő, a Vígszínház színigazgatója is tudhatott Marton zaklatásairól, kvázi “falazhatott neki“. Verebes István az ATV-ben ugyanakkor arról beszélt, részvéte továbbra is a megvádolt rendezőé, akinek tiszteletben tartja munkásságát. Mint felidézte, Marton vagy öngyilkos lesz, vagy belehal a történésekbe.
Marton László közleményében arról ír, az elmúlt napokban napvilágot látott, személyét érintő hírek „mindent összetörtek” körülötte. Nem kímélték sem a családját, sem a munkáját, sem saját magát. mint hozzáteszi, egész életében teremteni, alkotni és átadni igyekezett, mindez most megsemmisült, olyan – nagyrészt névtelen – közlések alapján melyekben egyoldalú értékelések is találhatók. Úgy fogalmaz,
pályám során arra törekedtem, hogy másokat ne bántsak, hanem segítsek. Úgy a színpadon, mint azon kívül. Soha nem akartam egy másik embert megalázni.
Marton László hozzáteszi,
most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket. Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket. Tisztelettel kérem bocsánatkérésem elfogadását.
A rendező hozzáteszi, továbbra is a Vígszínház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendelkezésére áll, hogy annak vezetői meghallgassák rendezői és tanári működésével kapcsolatban a társulat tagjait, a színház dolgozóit, valamennyi volt és jelenlegi tanítványát.
Kiírom magamból, mert belehalok
Emlékezetes, Sárosdi Lilla színésznő egy FaceBook-bejeyegzésében csatlakozott a #meetoo-kezdeményezéshez, amelyet Harvey Weinsten amerikai rendező zaklatási botránya indított el a világhálón. A Magyar Narancsnak adott interjújában később arról beszélt, véletlenül látta meg Marton Lászlót az utcán, és akkor kavarodott fel benne a múlt, és a Weinnstein-botrány hatására úgy döntött, a nyilvánosság előtt is felvállalja a vele történteket. Mint fogalmazott, „kiírom magamból, mert belehalok”.
Marton benne volt Sárosdi haragjában
A színésznő hozzátette, bár Facebook-bejegyzésében még Marton László nevének említése nélkül beszélt a zaklatástól, az eset mindaddig feldolgozhatatlan marad a számára, amíg „nem lehet nyilvánosan kimondani, és az áldozatot ne fogadja be, az elkövetőt nem veti ki magából a közösség”. Véleménye szerint név nélkül az eset csak olyan sejtés marad, amelyet „nem érzünk át eléggé”, és esetleg olyanok is rossz hírbe keverednek, akik ártatlanok.
Név nélkül nincs katarzis, az az igazság
– hangsúlyozta Sárosdi Lilla. A színésznő szerint az eset egész életében elkísérte, benne volt egész lényében, bizonytalanságaiban, haragjában, indokolatlan dühkitörtéseiben. Arról is beszélt, nem bánna egy rágalmazási pert, mert akkor „mindenki számára világossá válna, hogy a bűnökért felelni kell”.
Eszenyi Enikő falazott Martonnak?
Eszenyi Enikő, a Vígszínház színházigazgatója egy hírlevélben írta az esetről, ahol úgy fogalmazott, „35 éve dolgozom a Vígszínházban, amelynek 2009 óta vagyok az igazgatója, ez idő alatt nem értesültem ilyen, vagy ehhez hasonló esetről”. Fáy Miklós publicista az ATV-ben ugyanakkor arról beszélt, Eszenyi közleménye hamis, hiszen van egy közös ismerősük, aki beszélt az igazgatóval Marton zaklatásairól. Felidézte, „Eszenyi Enikő akkor azt mondta, hogy ő maga a kivétel, akit Marton nem környékezett meg”, hozzátéve a tisztázás kora nem kezdődhet egy hazugsággal.
Esendőek vagyunk
Verebes István az ATV Egyenes beszéd című műsorában már korábban is megvédte Marton Lászlót. Nemrégiben ugyanakkor ismét kételyeit fogalmazta meg az esettel kapcsolatban, mondván nem érti, a nyolc megszólaló nő, akiket az évek során állításuk szerint a rendező inzultált, miért csak most álltak a nyilvánosság elé. Hozzátette, szolidaritást érez minden zaklatást elszenvedett nővel, vagy férfival, részvéte és együttérzése ugyanakkor továbbra is a rendezőé akkor is, ha igazak az ellene felhozott vádak.
Verebes az interjúban felidézte, hogy hétfőn találkozott egy kávéházban a rendezővel, akit már ötven éve ismer, bár nem barátok. Hozzátette, Marton „vagy öngyilkos lesz, vagy meghal ettől”, és nem érti, az emberek mit akarnak ezek után a rendezőtől. Róna Egon műsorvezető erre fölvetette, hogy az emberek feltehetően egy nyilvános bocsánatkérést várnak a rendezőtől. Verebes erre úgy reagált, egy ilyen helyzetben az ember nem biztos, hogy a bűneiről képes a nyilvánosság előtt beszélni. Mint hozzátette, a bulvársajtó által generált „habzásban” valószínű, már soha nem derül ki az igazság. Véleménye szerint ráadásul Sárosdi Lilla vádjai szürreálisak, és idegenek Marton László általa megismert személyiségétől. Verebes szerint különben Sárosdi Lilla kiállása miatt hasonló meghurcolásban részesül, mint marton. A beszélgetés során Verebes azt is kiemeli, tisztelni kell a rendező teljesítményét, és az nem lehet megoldás, hogy leveszik a darabjait a színpadról, mert attól nem fog semmilyen erkölcsi tisztulás bekövetkezni. Véleménye szerint, ahogy Kiss László úszóedző, úgy Marton bocsánatkérése sem változtatna semmit.
Forrás: OS/atv.hu/index.hu; kezdőkép; zoom.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS