Pesti Srácok

Második győzelmével élre ugrott a Puskás Akadémia (videó)

Második győzelmével élre ugrott a Puskás Akadémia (videó)

A Puskás Akadémia 3–0-ra nyert a Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójából elhalasztott és pénteken pótolt mérkőzésén. Második sikerének köszönhetően a felcsúti együttes a mezőnyben egyedüliként százszázalékos, ezzel a tabella élére állt és még van egy elmaradt mérkőzése.

Ezt a találkozót augusztus 22-én rendezték volna meg, de mivel a felcsútiaknál több játékos is megfertőződött a koronavírussal, ezért elhalasztották az összecsapást. A felcsúti keretből még mindig többen küzdenek a fertőzéssel, így Hornyák Zsoltnak továbbra is nélkülöznie kell néhány meghatározó játékosát.

A találkozón a hazaiak előtt adódott az első nagy lehetőség, de az élvonalban múlt héten debütáló, mindössze 17 esztendős Auerbach Martin óriási bravúrral hárította a saját védőjéről megpattanó labdát. A folytatásban ugyan a Kisvárda birtokolta többet a labdát, de a vendégek játékában több volt a veszély, és az NB I-ben ugyancsak az Újpest legyőzése alkalmával debütált – a lila-fehérek ellen gólt is szerző – 18 éves Komáromi György egy rendkívül rutinos megoldással büntetőt harcolt ki, amelyet az előző fordulóban is biztos ítéletvégrehajtónak bizonyult Jakub Plsek értékesített.

A fordulást követően is a Kisvárda irányította a játékot és a 62. percben kis híján egyenlített, de Viana akrobatikus mozdulattal ellőtt labdája a kapufán csattant. Az első félidőhöz hasonlóan most is támadott a hazai csapat, ám újra a felcsútiak találtak be, egy gyönyörű támadást a fiatal Komáromi fejezett be higgadtan. A végeredményt a 88. percben Nagy Zsolt állította be.

PestiSracok facebook image

OTP Bank Liga, a 2. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC 0-3 (0-1) Kisvárda, 2250 néző, v.: Bogár gólszerzők: Plsek (30., 11-esből), Komáromi (72.) Nagy Zs. (88.) sárga lap: Datkovic (42.), Hej (63.), Cukalasz (75.), illetve Radics (33.)

Kisvárda: Dombó – Hej, Datkovic, Ene, Baranyai – Lucas, Simovic (Zlicic, 63.) – Navratil (Bumba, 65.), Cukalasz, Camaj (Horváth Z., 79.) – Viana

Puskás Akadémia: Auerbach – Radics, Spandler, Hadzsiev, Deutsch – Szolnoki, Plsek – Komáromi (Tamás, 85.), Kiss T. (Sipos, 90.), Nagy Zs. – Corbu (Weslen, 71.)

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.