Pesti Srácok

Boom a fejbe!

Boom a fejbe!

Felvirradt a magyar nemzet dicsősége: Pityinger László, alias Dopeman indul az önkormányzati választásokon. Őt támogatja a pozitív értékek iránt mélyen elkötelezett MSZP és DK. Jól összejöttek.

A hazai művészeti élet büszkesége, a Józsefváros nagy szülöttje hihetetlen gesztust tett felénk, egyszerű magyarok felé. Leszállt hozzánk a celebek csarnokából, hogy tudását és tehetségét lehelyezze a nemzet oltára elé. Természetesen önzetlenül, a nép egyszerű gyermekeinek hangját meghallva. Idézzük: „Az igény már egy jó ideje felmerült a rajongóim részéről, már a bazdmeg ügy óta. Többször utaltak rá, hogy a közéleti megszólalásaim mellett induljak el a politika terepén igaziból is.” Amennyiben a Tisztelt Olvasó nem emlékezne rá – amit amúgy jól tenne -, az említett „bazdmeg ügy” az volt, amikor a nyócker tündöklő csillaga előadott egy rapszámot, ahol a Himnusz sorait keverte „ízes” kifejezésekkel.

PestiSracok facebook image

Hős demokratikus ellenzékünkben akkor merült fel először, hogy Dopeman akár köztársasági elnöknek is nagyszerű lenne. Az ötlet főleg a nagyműveltségű civil belvárosi demokratáknak tetszett, hiába, a libbal értelmiség mindig megtalálja az ocsút a búza mellett – nem véletlen, hogy Juhász Péter a legújabb sztárjuk. Persze nyilván humornak szánták a dolgot, mint később maga Pityinger képviselő-jelölt úr is roppant tréfás volt, amikor Orbán Viktor álszobor-fejével tengózott.

Azóta persze Dopeman megváltozott, hiszen a Buddhista Főiskola lelkes hallgatója, „humánus álláspontot” képvisel minden „radikális megnyilvánulása” ellenére. Idézzük újra ezt a nagyszerű embert: „Lehet tudni, milyen a gondolkodásmódom, érdekel a szegények, az elesettek sorsa, sokkal kevésbé érdekel a saját sorsom, hasznom, mint másoké.” Ezért akar most józsefvárosi önkormányzati képviselő lenni.

Pityinger László egyéni ambícióin lehet persze röhögni, vagy inkább sírva vigadni. Személy szerint, a nyolcadik kerületi Baross utca 88. szám alatt felnőve inkább szégyellem magam. Több tíz- avagy százezren valahogy fel tudtunk úgy nőni a Józsefvárosban, hogy nem törtünk fel kocsikat, nem suhogtatunk látványmelegítőket a placcon. Meglehet úri huncutság volt, de betörni és lopni sem jártunk, nem nyúltuk le kiskamaszok zsebpénzét és nem ajánlottuk fel idegen lányoknak sem férfiasságunkat. Igaz, nem tanultunk meg „zenélni” sem. De hát ez legyen a mi magánügyünk.

Elkeserítőbb, hogy a hírek szerint Dopeman mögé besorol a helyi MSZP és a Demokratikus Koalíció is. Találó szlogenre nála biztosan találnak…

A „demokratikus baloldal” identitásválsága mellett a jelek szerint komoly káderhiánnyal is küszködik, így szívesen ajánlunk újabb kandidatúrákat a pártvezetés feltöltésére: Berki Krisztián (természetesen nem az olimpiai bajnok!), Annácska, vagy a teljes Zámbó-family. A hírek szerint Sarka Kata sem kötelezte el még magát sehova. Szóval hajrá!

Fotó: blikk.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.