Pesti Srácok

Ők védenek

Ők védenek

Tegnap 462 tiszthelyettes rendőr tett esküt Budapesten. Alapvetően ennek nem kellene komolyabb hírnek lennie. Most mégis az, mert a határra mennek. Értékeinket védeni – és ez most nagyon nem pénzügyi fogalom.

Állnak ott az egyenruhában. Tudják mit jelent ez. Viselni is tudják. Most már büszkén, úgy, hogy nincsenek kételyeik arról, hogy a hazájuk ott áll mögöttük. Nem csak úgy odadobja őket valahova. Ha fegyvert használnak hazájukét, a jogért, akkor attól nem kell megijedniük.

Büszke a tekintetük is. Katonának az való. Rendőrnek is. Jóleső látvány, hogy az eskünél ott van egy szeretett nő is, akinek akkor adsz át gyűrűt. Az is egy egyenruhás szokás.

PestiSracok facebook image

Ez egy publicisztika, de engedjék meg, hogy most idézzek. „Molnár László őrmester a határvadászképzés tiszthelyetteseinek ünnepélyes eskütétele után nem sokat teketóriázott és hezitált, mindenki előtt megkérte kedvese, Nagy Andrea kezét. Természetesen az esemény boldogságban, örömbe, és puszikba torkollott, hisz erre nem lehetett nemet mondani”.

Köszönöm, ha elolvassák ezt az idézetet.

A haza védelmére ez dukál. Nem tudom, hogy a Kedves Olvasó miképpen nevelkedett. Gyanítom úgy, mint én. Úgy, hogy a hazát szokás megvédeni.

Aki ránk tör, bármilyen legyen nemzetisége, mi azt nem hagyjuk. Én érteni törekszem, hogy vannak állítólagos európai normák, amiért ezt nem lehet. A betolakodókat pátyolgatni kell, nekik pénzt és jövőt kell adni, azoknak, aki hazámra rontottak!

Tudják, ezt én nem akarom érteni. Én azt gondolom, hogy ezeket kergetni kell! Tette ezt a Hunyadi család több tagja, de alapvetően mindenki, aki magyar. A hazába nem engedünk olyasmiket, akik lányainkat, húgainkat, anyáinkat gyalázni akarják. Nevezhetjük őket szépítgetve a valóságot menekültnek, kétségbeesett átutazónak, vagy bárminek. A lényegen azonban ez semmit sem változtat.

Nekik nincs joguk ránk törni! Nem vendégnek, hanem betörőnek lenni! Akkor sem, ha a nagyszerű Európai Unió vezetősége ezt megengedi. Én most fogom, és ezt a jogot semmibe veszem! Mert ez a jog semmi! Ez a jog lányaink, húgaink, anyáink megerőszakolását hagyja jóvá!

Tudom, hogy amit most leírtam, az nagyon antidemokratikus. Ezért holnap fogom és elmegyek felpofozni magamat a tükrömhöz. Ez igen kényelmetlen lesz, mert átélem a nyugati demokrácia ellen elkövetett bűneimet.

Utána viszont előveszek egy fejszét!

Kérem, bocsássák ezt meg nekem, nyilván alacsony a demokrata-hányadosom.

De kimegyek a házamat és hazámat megvédeni!

Fotó: gondola.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.