Pesti Srácok

Provokáljatok még…

Provokáljatok még…

Újra tüntetést tartottak Budapesten, szervező számtantudásától függően voltak tíz és nyolcvanezren. A CEU-ért, a magyar felsőoktatás amerikanizált jövőjéért tüntettek. Ott voltak a pártok és a civilekre fizetettek is. Balhét követeltek.

Sz. Lajosné, született M. Teréz vasárnap délután három óra magasságában nagyon határozottan nézett rá férjére. Nem kertelt: Lajos, öltözz! Tüntetni megyünk.

Sz. Lajos magyar állampolgár nem értett egyet neje felvetésével. Vasárnap délután nem akart tüntetni. Úgy volt vele, hogy a héten már teljesítette a feleségével és az Európai Unióval kapcsolatos kvótáit, amikor meglátogatta Teréz családját és végighallgatta kiselőadásukat Botka László dinamizmusáról és megújhodásáról.

PestiSracok facebook image
Sz. Lajos úgy vélte, hogy a vasárnap három óra körüli időpont pihenésre való, esetleg rejtvényfejtésre és egy Bud Spencer film megnézésére. Talán még uzsonnázna is, vagy legalább tunkolna a szombati maradék pörköltből. Ezzel úgy érezte, nem vét sem az Európai Unió, sem a nyugati civilizáció ellen, de még az MSZP választási felkészülését sem veszélyezteti.

Azonban mivel szerette feleségét, visszakérdezett:

- Most miért menjünk tüntetni?

- A demokráciáért, Lajos!

Sz. Lajos ebben a pillanatban nem először érezte azt, hogy ő nem feltétlenül akar mindig demokrata lenni. Ha ez a demokrácia Sz. Lajosné, született M. Teréz folyamatos diktátumaival jár együtt, ő szívesebben húzná meg magát egy kellemesebb éghajlatú diktatúrában.

De tudta, hogy vannak demokratikus kötelezettségei, ezért egy hamis reményt dédelgetve visszakérdezett:

- Te Teri, ez a demokrácia megvédés nem érne rá hétfőig?

- Nem Lajos! Most kell menni! Szabad ország, szabad egyetem! Meg kell védenünk a CEU-t, a magyar felsőoktatást! Gyermekeink jövőjét kockáztatjuk! Mi lesz velünk, ha ezt nem tesszük meg?

Sz. Lajos úgy gondolta, hogy ebben az esetben semmi különösebb nem fog történni. Ezt az álláspontját legalább három tényre alapozta.

Egy: Sz. Lajos és felesége, Sz. Lajosné, született M. Teréz családjában generációkra visszamenőleg nem merült fel, hogy érintkezésbe lépjenek a magyar felsőoktatással. Volt persze egy Oszkár nevű unokaöcs, aki jelentkezett a balettképzőbe, de ott gyorsan kiderült, hogy attól, ha valakinek másak a magánéleti vonzódásai és kedveli a vegyi tudatmódosító szereket, nem lesz azonnal nagy művész.Kettő: Sz. Lajos szerint az mszp-sek, dékásak és egyebek szinte egytől egyig tolvaj gazemberek. Ezt látta korábbi munkahelyén is, amikor egyszer csak eltűnt a gyár, de megmaradt az igazgatói iroda. A dinamikus és tisztaszemű „újdemokraták” szóvivői között pedig észrevette a héten Oszkár nevű unokaöccsét…Három: Sz. Lajos nem igazán értette, hogy mi köze van neki egy amerikai magánegyetemhez? Ezt szóvá is tette:

- Te Teri, a gyár miatt miért nem tüntettünk?

- Ezt nem értheted, Lajos! Ott a piacgazdaság szükségszerűségei mutatták meg hatásukat!

- És amikor a sarkon bezárt az Ottó kisboltja, mert a Gyurcsányék a szupermarketeknek ítéltek „gazdaságfejlesztési és munkahely-teremtési támogatásokat? Akkor miért nem tüntettünk?

- Mert a Gyurcsány Ferenc demokrata! Nála csak Botka László nagyobb demokrata és baloldali! Itt meg a felsőoktatásról és a sajtószabadságról van szó! Meg, hogy takarodjanak a ruszkik!

Sz. Lajos ezen kicsit meglepődött. Vagy huszonöt évvel ezelőttig, mai mszp-s barátnőivel felesége rángatta el mindig kultúrestekre, ahol szovjet filmeket kellett néznie a gabonatermelés rekordjainak megdöntéseiről. De persze lehet, hogy a szovjetek nem voltak oroszok…

Sz. Lajos egyre inkább azt gondolta, hogy ő nagyon nem akar tüntetni menni! Ezt szó nélkül azzal tette nyilvánvalóvá, hogy elővette a hűtőből a maradék pörköltet és elindult a kamrába tunkoltatásra méltó serclit keresni.

Sz. Lajosné, született M. Teréz az utolsó demokratikus észérvhez nyúlt ekkor:

- Itt Soros Györgyről van szó! Őt bántják! Érte kell kiállnunk, hiszen annyit tett értünk!

Sz. Lajos ekkor fogta a pörköltet - és minden szimpátiája ellenére, amit a szaftosabb húsételek irányában ápolt – a földhöz vágta a piros lábost. Emlékezett ugyanis rá, hogy akkor ki vette meg az igazgatót, és adta el a gyárat.

Sz. Lajos azt gondolta, hogy el fog menni tüntetni egyszer! S akkor nagyon tüntetni fog! S azt egyszer nagyon meg fogják érezni!

Ez a véleménye akkor szilárdult meg igazából, amikor este a híreket nézve látta, hogy az „újdemokraták” elkezdték az ország házát védő rendőröket „üvegekkel, fémtárgyakkal és pillepalackokkal” dobálni. Rúgták is Őket, nekik nem tetsző újságírókat veréssel és cigarettacsikkel fenyegetettek. Egy nagyon szép jelszót is találtak a Parlament megrohamozására: „Be kell mennünk pisilni, be kell mennünk pisilni”!

Aztán végig „andalogták” az esti Budapestet, ami miatt megint le kellett zárni a fél várost, hogy végül az Oktogon kellős közepén demokratikus partit rendezzenek, ülősztrájkkal és Big Mac-el.

Sz. Lajos világéletében szende, konfliktuskerülő, már-már túl békés ember volt. De most úgy érezte, lassan meg van az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban.

Ezt egyszer nagyon visszakapjátok srácok és úrelvtársak… Demokratikus és európai uniós normákat mindenek felett betartva. Üvölthettek, okádhattok, de nem ti vagytok a többség. De ingereljetek, és provokáljatok még! Léci-léci-léci!

Fotó: index.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.