Pesti Srácok

Beszél Ön szocialistául?

Beszél Ön szocialistául?
Tegnap kiderült, hogy az MSZP-nek nem csak börtön-pozitív politikusai, hanem „alapvetései” is vannak. Az egyik, hogy a Fideszt akkor sem lehet támogatni, ha óvodások segítéséről van szó. Gondoljanak bele, milyen a többi axiómájuk!Fegyelmi eljárást indított az MSZP, hogy kizárja soraiból egyik XV. kerületi képviselőjét. A korábban a migránsok beengedése ellen is fellépő Móricz Eszter mostani bűne az volt, hogy támogatott egy fideszes akciót. Készüljenek fel, főbenjáró tettről lesz szó, amely lerántja a leplet az egész Orbán-rendszerről: a helyi Fidesz számon kérte a ballib polgármestert egy óvoda felújításának elmaradásáért.

Hajdu László DK-s polgármester ugyanis nem hajlandó ilyesmire áldozni a kerületi költségvetésből, mondván, a szemét orbánisták ezen is lopni akarnak, túlárazták a közbeszerzést. Az ügy részleteibe ne merüljünk bele, legyen annyi elég, hogy mindig mókás, amikor egy gyurcsányista politikus korrupciótól határolódik el. Egy állítólag általa vezetett kerületben…

PestiSracok facebook image

De történetünk szempontjából nem is Hajdu úr, hanem a szocialisták reakciója az érdekes. Ők nem mentek bele „óvodás” részletekbe, ők egyszerűen közölték, hogy „a Fidesszel nincs semmilyen együttműködés, semmilyen szinten és semmilyen módon”. Lehet a legjobb ügy, akkor is nemet mondanak rá. Ez nekik a „legfontosabb alapvetésük”. De mi lehet a többi MSZP-s axióma, mi van a szocialista értelmező szótárban?

Baloldali párt: a pártközpont választások előtt nagy tételben rendel piros lufit és vörös dzsekit.Hazafias párt: hazánk az Európai Unió, fővárosunk Brüsszel, zászlónk sárgacsillagos, eszménk euró-kompatibilis.Demokratikus párt: mentor rendel, vezér tapsol, tagság kussol!Soros György: kedvében kell járni!Simicska Lajos: kedvében akarunk járni!Korrupció: elfogadhatatlan bűn, ha nem tisztakezű szocialisták gyakorolják.Czeglédy Csaba: mártír szocialista ügyvéd, politikai vádlott - amíg nem vall. Utána mocskos áruló, Fidesz-bérenc.

Sukorói kaszinó-panama: Gyurcsány balhéja, ő akart lopni, mi csak a kormányt adtuk, Botka csak szavazott.

Botka László (aktuális értelmezés): a jövő embere, pragmatikus politikus, az MSZP reménysége.Gyurcsány Ferenc (aktuális értelmezés): a múlt embere, hatalommániás, a baloldali fordulat gátja.Botka László (őszi várható értelmezés): politikai hulla, ügyetlen kókler, az MSZP bűnbakja.Gyurcsány Ferenc (őszi várható értelmezés): tapasztalt politikus, tiszteletreméltó vezető, az összefogás záloga.Baloldali kormány: az Európai Unió helytartótanácsa.Pénzügyminisztérium: az IMF pesti kirendeltsége.Külügyminisztérium: az USA nagykövetségének rendezvényterme.Honvédelmi minisztérium: he-he.Társadalmi szolidaritás: fogadjunk be minél több migránst, aktualizálható a Soros-megrendelés.Migráns: az európai kultúra jövője-kovásza, magyarság-pótló.Terrorista: meg nem értett menekült.Mecset: Szent István Bazilika.Orbán Viktor: ősgonosz, ürügy mindenre.Magyar választó: üzletmenetet gátló, kellemetlen tényező…Hát ennyit elsőre az MSZP értelmező szótárából.Ennek ismeretében a Kedves Olvasó bármikor nyugodtan szóba elegyedhet egy Botka Lászlóval vagy Molnár Gyulával. Mindössze az ép eszére és a tárcájára kell vigyáznia!

Fotó: mszp.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.