Pesti Srácok

Gyurcsány és az UFO-k

Gyurcsány és az UFO-k
Megegyezett titkos partnerével az Orbán elleni még titkosabb bizonyítékok áráról – állítja Gyurcsány Ferenc. Szerinte egy svájci számláról van szó, amivel az oroszok zsarolják a kormányfőt. S ezt az oroszok odaadják neki. Utánanéztünk.Gyurcsány Ferenc informátorát várta kötcsei nyaralója kertjében. Piszkos meleg volt, és a volt miniszterelnök azon mélázott, hogy ihatna még egy rozé fröccsöt. Azonban eddig már ivott hármat, s hát ugye, nagyobb mennyiségben ökör iszik magában. Mit tegyen? A megoldást, mint pályája során oly gyakran, ezúttal is az Apró-család nyújtotta.Klára egyik bolgár rokonának receptjét követte: keresett egy hercig csótányt, hozzá kötött egy madzagot, majd magához húzta. „Isten hozott!” – köszöntötte a rovart, majd a találkozás örömére felhajtott egy fröccsöt. Aztán elpöckölte a bogarat, és egy bensőséges „Viszontlátásra!” után bedobott egy búcsú kömény-pálinkát. Úgy érezte, hogy ez az ital illik a legjobban a csótány egyéniségéhez.
PestiSracok facebook image
Hét-nyolc „Isten hozott – Viszontlátásra” kör után megérkezett a titkos tárgyalópartner is. Egy furcsa fejű, kicsi, zöld emberke volt, óriási narancssárga napszemüvegben.- Szervusz, Ferenc! Hívtál, hát itt vagyok újra!

- Éppen időben, éppen időben! Már a pártban is kérdezősködtek, hogy mi van a bizonyítékokkal, amiket még áprilisban ígértem. Hoztad?

- Nem hoztam. Nem állapodtunk meg az árban.

- Mit kérsz? Adjam érte a lelkemet?

- Maradjunk inkább a készpénznél, kedves Ferenc!A kicsi, zöld emberke ugyanis nem volt se Lucifer, se más lélek-bróker, ráadásul Gyurcsány esetében e terméknek igen alacsony volt az árfolyama a Galaxisban. Viszont nála is zöldebb felesége idén megint Siófokon akart nyaralni, tavaly ugyanis ott alig tűntek ki a másnapos angol és német turisták közül. Az árban így gyorsan megegyeztek.- Milyen dokumentumot akarsz, Ferenc?

- Olyan kellene, ami bizonyítja, hogy a Putyinék megvették, vagy legalább zsarolják az Orbánt. Ezt a témát vezettem fel.

- Megoldjuk. Svájci számla jó lesz? Mondjuk egy százmilliós moszkvai utalással?

- Legyen inkább egymilliárd! Az olyan szép, kerek szám, én is jobban szeretek ilyet kapni.

- No problem. De mit szeretnél, Ferenc, kitől jöjjön a pénz?

- Hát, ugye az igazi, az Putyin lenne. De mégse, Putyintól félek. Inkább jöjjön valakitől, akiről nem deríthető ki, hogy ki az. Én meg azt sugallom, hogy maga Putyin mondta ezt nekem. Ha meg rákérdeznek, azt mondom, hogy nem. Ha meg még egyszer, akkor azt, hogy lehet, hogy maguk Putyinék akarják nekem odaadni az Orbán-ellenes bizonyítékokat!

- Értem. Tehát utaljon pénzt valaki Orbánnak, aki nincs. Orbán számlájára, ami nem létezik. S ennek a „senkinek” legyen is és ne is legyen köze Putyinhoz? És erről legyen konkrét bizonyíték egy svájci bankból?

- Pontosan! Látom, kitűnően értesz engem!

A kicsi, zöld emberke valóban jól értette. De hát nem idegorvosnak érkezett Kötcsére, meg aztán lehet hülye a kuncsaft, ha fizet... Azért felvetette:- Azt ugye tudod, Ferenc, hogy ez az orosz zsarolási szál nyilvánvaló marhaság?

- Még szép. Pont nekem adnának el ilyen dokumentumot? Az oroszok? Most? Úgy ostobaság, ahogy van! De tőlem nem is azt várják, hogy okosat mondjak, elég, ha nagyot! Meg legyen benne némi beszólás a ruszkiknak, úgy, hogy nem lesz belőle bajom.

- Szép terv. Mikor hozzam a cuccot?

- Nem kell elkapkodni. Nyáron ebből még akár két hónapig is megélek. Tematizálom a közéletet!

- Az nem fáj ilyen melegben? Mindegy, a te dolgod. Viszont nem gondolod, hogy megkérdik, ha ilyen komoly dologról van szó, miért nem szólsz róla a titkosszolgálatoknak, rendőröknek?- Kérdezik. És? Azt mondom, hogy nem bízom bennük, még eltusolnák. Így meg én vagyok a titkos igazságosztó. Mint Batman vagy a Wonder Woman.- S ha rólam kérdeznek?

- Azt mondom, hogy még nem mondhatom el. Hiszen ha elmondanám, nem lehetnél többet titkos tárgyalópartner. Apropó: tényleg kutyául izgatna, hogy ki vagy te, és kit szolgálsz?!

- Egy furcsa fejű, kicsi, zöld emberke vagyok, óriási narancssárga napszemüvegben. Kötcsén, a kertedben. Délután kettőkor, a tűző napon. Szerinted kit szolgálok, Ferenc? Csak téged, bölcs gazdám…Ez logikusan hangzott. S ebbe belezavarodva Gyurcsány Ferenc hirtelen fel is ébredt. Csótányára, majd az órájára nézett, ideje volt indulniuk Pestre. Ideje volt az ATV-ben újra leleplezni Orbánt! Hiszen bizonyítékai vannak!Komolyak, kemények, megkérdőjelezhetetlenek!Rettegj Orbán!

Fotó: ps-montázs

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.