Pesti Srácok

Botka testőrzői

Botka testőrzői
Az MSZP pillanatnyi miniszterelnök-jelöltje testőrökkel közlekedik az utóbbi időben. Vajon miért van erre szüksége? A néptől fél, vagy Kunhalmi Ágnestől, vagy az árnyékától? Józsi csepeli boltos régen volt Szegeden, gondolta, így nyár végen leszalad egy halászlére, és Botkát nézni.Józsi csepeli boltos általában úgy volt vele, hogy a hallé fogyasztása hozzátartozik a mindennapokhoz. A Botkával kapcsolatban ebben nem volt teljesen biztos. De hát mégiscsak miniszterelnök-jelölt a lelkem, hát vessünk rá egy pillantást.Szegeden jó halászlevet enni, van hangulata, stílusa, ereje. Józsi ezeket a tulajdonságokat Botka Lászlóban még nem igen tapasztalta. Mert ugye azt mondja, hogy ő a nép egyszerű gyermeke. Természetesen a nép egyszerű gyermeke is hordhat Rolexet, és járhat sok tízmilliós terepjárón, de Csepelen ennek más volt a megnevezése.
PestiSracok facebook image

Józsi úriember volt, így nem használta nyilvánosan ezt a szót. Meg aztán mégiscsak vendég volt Szegeden, ha a helyiek ezt az embert választják polgármesternek, hát ki ő, hogy ebbe beleszóljon. Ha ezt szeretik, ezt kapják.

A tiszai halászlé teljesítette a bele vetett reményeket. Józsi nem volt mohó ember, de még haltepertőt is kért a menü végére. Abban sem csalódott. Józsi ezután elindult Szeged belvárosába fagylaltot enni, és Botkát megtekinteni.

A fagylalt kiemelkedően jó volt, habár Józsi azt nem igazán értette, hogy miért hívnak egy édességet hupikék törpikéknek. S az akkor miből is van? Ezek a kétségei Botka Lászlót látva is felmerültek benne.

A nép egyszerű gyermeke, a nagyon baloldali politikus miért jár gőgösen és testőrökkel népe közé? Meg akkor ezek a kigyúrt úriemberek fogják a gazdagoktól elvenni, és a szegényeknek odaadni a gyanús vagyont? Hát Csepelen ezt sem a nép egyszerű gyermekének, és baloldalinak becézték.

Józsi hallott, és olvasott már Botka szegedi ügyeiről, de úgy vélte, ez tényleg az itt lakókra tartozik. Ha emiatt fél valakitől, hát tegye. De ugye ez a Botka László az ország miniszterelnöke is akar lenni. Ehhez azért Józsi csepeli boltos is hozzá akart szólni.

Odaballagott Botkához, ám a testőrök ezt nem engedték. Mondták, most a polgármester úr siet, a nép várjon. De írásban természetesen feltehet kérdést. Józsi visszajelzett, hogy erre neki se kedve, se ideje.

Amúgy meg csak arról akart érdeklődni Botka úrtól, hogy ő most mitől is baloldali? A testőrök válaszoltak: erre a polgármester úr titkársága tud pontos választ adni. Hát ehhez se volt Józsinak gusztusa.

Aztán egy helyi polgár megsúgta, hogy feszültségek vannak a pártban, a Botka ezért lehet ilyen ideges. Kérdezte, melyik pártban? Mondták: mikor, melyikben. Hol MSZP, hol DK, hol valami új kezdeményezés.

Na, Józsinak itt lett elege a dologból. Ha Botkából, MSZP-ből, Gyurcsány pártból, és egyebekből kell választani, akkor ő bizony a halászlére voksol. Ezek meg verekedjenek össze a testőreikkel.

Fotó: magyaridok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.