Jean-Claude Juncker szerint az Európai Unióban minden rendben, úgy virágzik, mint még soha, de akadnak problémái. Ezek a magyarok és a lengyelek, továbbá a britek, ha a Brexit nem megrendelésre teljesül. De ez mind megoldható: le kell vonni Mabel fizetésből.Alf Stokes ekkor elindult Brüsszelbe. A legendás komornyik ezúttal egyedül ment a kertész motorján. James otthon maradt. A brüsszeli döntésekről neki az volt a véleménye, hogy „Ne szólj szám, nem fáj fejem. Mindig ezt mondom!”. Mrs. Lipton ezzel alapvetően egyetértett, de azért csomagolt meggyes lepényt Alfnak.Alf Stokes igen kíváncsi volt erre a Jean-Claude Junckerre. Nem nagyon értette ugyanis, hogy egy luxemburginak mi köze a magyarokhoz, lengyeleknek, britekhez és Mabelhez. Az Európai Unióról gazdájától, Lord Meldrumtól tájékozódott. Ő azt mondta, hogy ez az a szervezet, amely különféle gumiból készült termékeket gyárt, amelyek meghatározó részét nem lehet nevén nevezni.
Alf Stokes a „gyártási technológiával” már Londonba érve szembesült. Ilyesmit eddig nem látott. Az utcán járva a komornyik érdeklődött, hogy India, Pakisztán és Timbuktu, avagy egyéb más ismert nagyhatalom mikor szállta meg Britanniát? A kérdésért viharsebesen letartóztatták, de Wilson kapitány közbenjárására két nap után kiengedték. Meggyes lepénye innentől nem volt.
Alf Stokes Brüsszel felé utazva megismerkedett számos egzotikus ország kultúrájával. A komornyik a munkásosztály gyermekének tartotta magát, és ezért meggyőződése volt, hogy a dolgozó ember tartson össze, ez nem származástól függ. Lyon magasságában rájött arra, hogy a nemzetközi szolidaritás olyanféle értelmezése, hogy az embernek ellopják a motorját, nos, az nem igazán tetszik neki.
Alf Stokes ezután összefutott Miss Cissyvel. Ő radikális, „baloldali megoldásokat” kínált a közlekedési probléma orvoslására. Stokes kedvelte Miss Cissyt, ő mindig megértő volt a dolgozók égető problémáival kapcsolatban. Azonban akármeddig nézte a Fokozattan Együttérző Párt szóróanyagát, abból csak nem lett motor.
Alf Stokes azért mégis ment tovább Brüsszel felé. Traktoros gazdák segítették ki. A kevéssé sem döccenőmentes utazás közben arról meséltek, hogy ez az Európai Unió semmit nem tesz értük, de legalább fokozottan figyel arra, hogy nekik rossz legyen. Amikor kérdeznek, saját megoldást is ajánlva, azt mondják: „Hová vezetne ez?”
Alf Stokes ezt a témát is fel akarta vetni Brüsszelben. Az előszobában megérdeklődték, hogy nem-e magyar, lengyel, esetleg brit, mert ezeknél a nemzeteknél fogadás előtt tisztázni kell az „uniós értékekkel” kapcsolatos érzékenységüket. Stokes határozott fellépésének köszönhetően igen gyorsan bejutott az Európai Bizottság elnökének előszobájába.
Alf Stokes komoly testtartású komornyik volt, belépett Jean-Claude Juncker irodájába is. Az Európai Bizottság vezetője végighallgatta, majd’ másfél percig. Aztán azt mondta, hogy a felvetett problémákra természetesen megoldást találnak, esetleg még szakmai tanácsot is felállíthatnak ennek érdekében, de ezt azért „mégse a reggelinél!”. Főképp nem a magyarok, lengyelek, britek és hasonszőrűek esetében.
No meg a Mabellel kapcsolatos megszorítások jogosak, társadalmi egyetértéssel találkoznak, helyzete minden statisztika szerint kielégítő, ráadásul a neki szánt halfejjel kapcsolatban ő maga is elismerte: „az finom lesz”.
Alf Stokes – bár nem hajolt meg - most még kiment. Nem fogadott el EU-s kitűzőt, egyebet.
Látta, hogy mennek itt a dolgok. Most elment, de a jövőre nézve egy megoldási módszer megerősödött benne. Mabelre, és nem a meggyes lepényre gondolva mondta: „Majd mi leszünk odafent, ők meg majd idelent!”
