Pesti Srácok

Hol nyaral Orbán?

Hol nyaral Orbán?
A liberális sajtó szerint egyre nagyobb titkolózás övezi Orbán Viktor nyaralását. Azon túl, hogy állami vezetők pihenési szokásait nem szokás sehol a világon közölni, mert van nemzetbiztonság, meg ilyesmi: mi a köze ehhez bárkinek?Orbán Viktor ma reggel omlettet reggelizett. Ezt utólag rántottának hívta, mert az volt. Szalonna is volt benne. Megpirítva, kicsit ropogósan. Kenyeret is szelt hozzá, sőt, tunkolt! A liberális sajtó ezen felháborodott!Orbán Viktor ezután ivott egy kávét. A „független” sajtó fürkésző tekintete ellenére nem sokáig fontolgatta, hogy kis kortyokban fogyassza, vagy egyszerre igya meg.
PestiSracok facebook image
Orbán Viktor aztán azt mondta feleségének, hogy szereti. Ennek nem volt különösebb politikai oka. Gyermekeinek is jelezte, hogy szereti őket. A liberális média ebből levonta azt a következtetést, hogy Orbán különleges előnyökkel illeti leszármazottait.Orbán Viktor a levegőből is vett egy mély lélegzetet. Ezt azért tette, mert jól esett. Egyes média-orgánumok ezt úgy értelmezték, hogy a miniszterelnök visszaél hatalmi jogköreivel.Orbán Viktor sétálni is ment. Hosszas utat tett meg ráadásul. Közben állatokkal is találkozott, sőt, egyiket-másikat meg is simogatta. A zöld szervezetek reakciója nem késett: Orbán veszélyezteti a környezetet!Orbán Viktor egy múzeumba is benézett. Érdeklődve járt körbe. Egyes tárlatoknál többet is időzött. Beszélgetett emberekkel, kérdezett, érdeklődött. A szabadelvű média ezt úgy értelmezte, hogy Orbán beletipor a kultúrába.Tényleg csak ennyire telik?

Fotó: blikk.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.