Pesti Srácok

Magyar vagyok! Mondhatom?

Magyar vagyok! Mondhatom?
„Rossz szavakat használ!” – ezzel tiltották le Olvasómat az egyik közösségi portálon. Azért, mert internetes bejegyzését így indította: „Magyarul akarok élni!” Erre egy, az Európai Unió minden előírásának megfelelő cég azt mondta, ez xenofób, rasszista, kirekesztő, csúnya szóösszetétel. Javítsa ki. Nem tette. Erre „demokratizálták”: törölték.„Magyar vagyok. Ez nem érdem, ez így alakult. Én még nem tettem ezért semmit. Büszke vagyok őseimre? Igen, nagyon! Nem magam, hanem anyám, apám, nagyanyám és nagyapám, az ő szüleik, és ükszüleik miatt. Azok miatt, akik védték a gyepűt az örökös galád német ellen, és Hunyadiak kardját emelték magasra Bécsben! Kinizsiért és Rákócziért, és igen, Dózsa György zabolátlan dühe is az enyém. Ez a hazám. Volt Horthy és Kádár, tetszett, nem tetszett, de ez a hazám! Én - csak itt vagyok én! Csak itt lehetek magam, magyar. Itt akarok élni, védve földemet, családomat, hitemet, még meg nem született unokáimat. Magyar népmesét akarok nekik tanítani, Mátyást és Vukot is. Értették volna egymást. Ezt nem kérem, ezt akarom. Ez kötelességem, ha magyarnak születtem”.

Ennek az internetes bejegyzésnek a címe a következő volt: „Magyarul akarok élni!” Erre a közösségi portál illetékesei azonnal blokkolták a posztját. Kapott egy üzenetet is, amiben jelezték, hogy nem tehet fel olyan anyagot, amelyben „káromkodást tartalmazó kifejezések” vannak.

PestiSracok facebook image

Hősünk megszeppenve olvasta végig bejegyzését. Káromkodott, anyázott volna? Nem illik, nem is stílusa ez. Multi munkahelyén is azt tanítják, magában keresse a hibát, amiért nem teljesíti a cég elvárásait duplára. Akkor most tényleg vele van a baj? A magyarral? Biztos nem, hiszen ott van az Európai Unió népei között. Ha azt mondja valaki, hazafi és magyar, azzal csak nem káromol senkit? Németet vagy belgát kellett volna írnia, akkor jobb?

Vagy mi van még? A haza? A Fatherland kiherélt uniós über allese meg rendben? Vagy már az sem? Aztán barátom újra, elejétől végéig elemezte: talán azzal van a gond, hogy saját szülőföldemen akarok élni, nem vagyok eléggé innovatív házam migránsnak való átengedéséhez? Hát igen, a múltkor is ültettem egy facsemetét a kertben, gondoltam, embernagyságú lesz belőle…

Vagy lehet, hogy nem is az a baj, amit leírtam, hanem amit gondoltam? Amit gondolni merek? Merhetek gondolkodni?

Vagy fogadja el akciós ajánlatukat? Kussoljon, és akkor részt vehet egy krokodil-simogató versenyben, aminek fődíja egy utalvány a „Ki álmodott tegnap Justin Bieber és Jean-Claude Juncker romantikus duettjéről?” verseny győztesével. Az említett személyek közül az egyik egy irritáló énekes, a másik egy luxemburgi politikus, akire Európát bízták a nevünkben. Tulajdonképpen mindegy, a vége ugyanaz… Nem?

Olvasóm, Barátom azt mondta: Nem! Neki nem mindegy! Neki nagyon nem mindegy! Tiltsák, töröljék, ő „nem fogja be pörös száját”!

Van egy évtizedes publicisztikai hagyomány: írjunk valami nagyon okosat, üzenetértékűt az álláspont végére. Ezt én most nem szeretném megtenni, hiszen oly nagyon tisztelek minden píszí normát.

Meggyőződésem, a Tisztelt Olvasó ebben lényegesen, arányaiban, indulatában és magyarságában sokkal pontosabb szavakat talál! Kérem, ne tartsa vissza magát!

Fotó: hiveminer.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.