Akarják tudni, mit esznek, mit isznak? Brüsszel ebben másképpen gondolkozik. „Érzelmi síkra terelődött az Európai Unióban a kettős élelmiszerminőségről folyó vita” – jelentette ki Hubert Weber, az EU élelmiszer- és italgyártóit képviselő FoodDrinkEurope elnöke. Érdekes mondat. Tudják, az azért szerintem egy élénken érzelmi kérdés, hogy fogyasztunk.
A FoodDrinkEurope azt állítja, hogy a fogyasztóknak az élelmiszerekkel szemben országonként és régiónként eltérő elvárásaik vannak, és az egységes uniós piac éppen azt a lehetőséget teremti meg, hogy a változó igényeket különböző termékekkel és receptúrákkal ki lehessen elégíteni.
Ez mit is jelent?A francia vagy a német több húst szeret enni, mint a magyar vagy a lengyel? Mert az ő szervezetük többet kíván, a miénkbe meg minden belefér?
Vagy ők, jobban szeretik a friss gyümölcsben és zöldségben azt, ha a napokban szüretelték, mi meg vonzódunk a kicsit fonnyadt áruhoz? Esetleg direkt azt vesszük meg, ami már némileg rohad?
A lila tehenes csokoládék, kávék és instant levesek története közhely. Ha már kevesebb húst és zöldséget eszünk, akkor „E-betűs” tartozékból legalább több járjon? Vagy a sajtban kevesebb tej is megfelel a mi kényes ízlésünknek, a krémtúróból meg a mi történelmi helyzetünk okán a kevesebb mazsolást kedvelnénk?
Nem lenne kettős mérce az Európai Unióban? Mert ezt a kérdést is megtárgyalja valami bizottság, amely, miután több fizetési ciklust végigülésezett, arra a döntésre jut, hogy hát a multiknak igaza van? És a szuper, meg hiper, meg egyéb marketekben van munkaerőhiány, meg minősíthetetlen bérezés? Nem ezeket a bizottsági tagokat kellene raktárba ládákat pakolni küldeni? Ami persze furcsa lenne, mert vállalatvezetői fizetéssel ki rámol sörös rekeszt? És főleg, mi lenne az európai demokratikus intézményrendszerrel…
Persze, ha ezt kimondjuk, sőt tenni is próbálunk ellene, gyorsan jelzik, hogy kötelezettségszegési eljárás is van ám a világon. De persze ehetünk ehető ételt, amennyiben befogadunk néhány migránst.
Ezt szolidaritásból kell tennünk. Én az elmúlt napokban több órát szántam arra, hogy kiderítsem, Szomália történelme során velünk mikor szolidarított. Elég mérsékelt mennyiségű információhoz jutottam. Mondhatni semmihez.Nem mintha abban sokkal több adathoz jutottam volna, amikor e témában Németországra, Ausztriára, Franciaországra, vagy esetleg Nagy-Britanniára kerestem. Igen, sokan élnek és dolgoznak arrafelé közülünk. Ez kegy, vagy üzlet? Mert azt ők nagyon jól tudják, hogy agyat és munkaerőt onnan kell elszívni, ahol van.Érdekes dolog, amikor egy csokoládé minőségétől a „nagypolitikáig” jutunk el. De talán pontosan így érthető meg; ha nem a liberális „gondolkozókra”, és egyéb megmondó emberekre hallgatunk.
