Pesti Srácok

Ellenzéki összefogás, csuhajja!

Ellenzéki összefogás, csuhajja!
A Budai Liberális Klubban jött össze a minap az ellenzék krémje. A Jobbik képviselője is ott volt. Lelkes vitát folytattak saját tehetségtelenségükről. De Hadházy Ákos LMP-elnök legalább közölte, hogy össze kell fogni. Ezen sokan derültek.Emberek! Azért jöttünk össze, hogy ne legyünk szanaszét! Ha a magyar nagyon liberálisan hatékony ellenzék ezt a felhívást tette volna a fent említett gyűlésen – akkor Kövér László legalább három másodpercig elgondolkozott volna azon, hogy egyen-e egy pogácsát.

Ebbe az időszakba belefért volna annak a témának a kitárgyalása is, hogy sajtos, krumplis, netán tepertős legyen a termék. Mert ez az ellenzéki összevisszaság ennyi jelentőséggel bír.

PestiSracok facebook image

Persze van azért egy érdekes kérdés. Miért volt ott a Jobbik? A nemzeti radikálisoknak még néppárti értelmezésben sem illene talán ezt tenniük. Vagy mégis? Mert született egy alku?

Tudják, furcsa dolog ez. Olyan émelyítően nyilvánvaló. Nem az, hogy ki vett meg kit. Az egyértelmű. Az ár érdekes. Vagy az se? Mert a lóvénak csak virítania kell, azt csá?

Lenne azért néhány kérdés. A magát baloldalinak mázoló ellenzék a Jobbikkal együtt miért reagál olyan pszichopata módon, ha Soros György nevét kiejtik? Nem lenne egyszerűbb semmit sem tenni? Mert ha nincs Soros-terv, mire a marha nagy felhajtás?

Mondják azt, hogy a kormány kretén, mert ennek az egésznek semmi jelentősége. De ők valamiért védik ezt az amerikai oligarchát. Nap, mint nap, és rendszeresen.

Nem lenne egyszerűbb azt mondani, hogy ez egy idős ember, nyolcvan évre rugaszkodik, talán be sem számítható? De a válaszuk az, hogy Soros György nagyszerű ember, látványos filantróp, meg önzetlenül segélyez mindenkit, akinek a számlaszáma egyezik a miénkkel?

Liberális ellenzék, szomorúan megfáradt Jobbik. Csak ez maradt?Avagy tényleg van Soros-terv? Pontosan értelmezhető és végrehajtható? Amely szét akar zúzni minden gondolatot, ami nemzeti önrendelkezésről szól? Ami arról beszél, hogy népnek van joga, és nem csak egy multinacionális termék?Talán nem butaság, ha nemet mondunk erre a tervre! Talán élhetőbb világot teremthetünk, ha szembeszállunk ezzel.Talán ez a dolgunk.

Fotó: index.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.