Pesti Srácok

Hívják haza Szanyi Kapitányt!

Hívják haza Szanyi Kapitányt!
Öt percig Karácsony Gergely volt a demokraták megmentője, hogy aztán legközelebbi szövetségesei is kiátkozzák. Nincs mese, külső segítség kell! Ne gatyázzanak, hívják haza Szanyi Kapitányt! Támogatja Sorost, Simicskával közös hobbija van – ideális jelölt. Már csak azért is, mert hétszentség, hogy nem nyer: így az ország is jól jár, az ellenzék meg tovább marakodhat a semmin.
PestiSracok facebook image
Kevés dolog van annál, ami jobban jellemezné a hazai ellenzéket, mint a mostani „karácsonyi történet” – elnézést a gyenge szójátékért, kissé szégyellem is magam miatta. De könyörgöm, a pesti demokratákat emlegetjük, és ez az a szint! Volt ugye, hogy a Párbeszéd nevű mérhetetlen támogatottságú párt ősszel miniszterelnök-jelöltet állított. A hírt a demokratikus tábor nagy lelkesedéssel fogadta, a Karácsony Gergely miniszterelnökségét támogató facebook csoportnak mára 3523 tagja van…

Aztán novemberben a Párbeszéd ismét kiegyezett régi partnerével, a szintén az egy százalékot alulról ostromló Együtt-tel. Az Orbán-kormány a hír hallatán – micsoda meglepetés! – nem mondott le. Sőt, a többi ellenzéki sem rohant az újfent barátkozók nyakába borulni. Erre „Együtt” Juhász Péter és „Együtt” Szigetvári Viktor elkezdett „DK” Gyurcsánnyal, „Párbeszéd” Karácsony meg „MSZP” Molnár Gyulával alkudozni. Előbbiek csendben intézték ügyeiket, Zugló „Párbeszéd” polgármestere azonban a minap előállt a farbával: ő tárgyalt az MSZP-vel, és ő lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje!

Most azt az abszurdot hagyjuk, hogy a szocialisták egy tucatnyi fős pártból tudnak csak potenciális kormányfőt importálni. De az tényleg hihetetlenül aranyos, hogy Szigetváriék a hírre nyomban szakítottak Karácsonnyal. Az óvodai csetepaték idilljére mindig azonnal ráérző Fodor Gábor erre közölte, hogy ő támogatja Karácsonyt! Szappanopera a köbön, 17654., extra demokratikus rész.

Én ebben a helyzetben - ha ballib szavazó vagy Bolgár György lennék - nagyot csapnék az asztalra! Elég most már ebből a gatyázásból! Kemény ember kell a vártára! Hozzuk haza Brüsszelből Szanyi Kapitányt! Nála alkalmasabb jelöltje jelenleg nincs a mozgalomnak. Ha valaki számára ez nem lenne egyértelmű, sorolom az okokat.

Egy: Szanyi Tibor már szinte mindenkivel összeveszett idehaza. Akit ő, vagy aki őt még nem küldte el melegebb éghajlatra, nem is lehet ballib tényező. Így vele aztán bárki nyugodtan összefoghat, hiszen a szeretetnél csak a gyűlölet a szorosabb kapocs. Az elvek meg ugye ebben a játszmában mellékesek.Kettő: Tökéletesen tud szólni bármely választói réteghez, hiszen már mindenkinek beszólt valamiért. Hihetetlenül sokoldalú: a szexistáknak feminista, a húsevőknek gender-vegán. Sőt, legutóbb még legnagyobb szponzorát is magára haragította pár percre, amikor megemlítette, hogy ásványvizet is fogyaszt. És nem kísérőként! És nem whiskyhez!Három: Az említett nedű azért ennek ellenére egybeforr politikai pályafutásával, ami hívó szó lehet a Jobbik szponzora felé. S akkor a G-betűs kifejezésről nem is beszéltünk, amelynek számos módozatát hozta be a politikai közbeszédbe. És mi lehetne annál szebb üzenet a Jobbiktól az MSZP-ig való összefogásban kétkedőknek, hogy Simicska és Szanyi egy szép, derűs hajnalon együtt firkál a Fidesz-plakátra?! Négy: Bejáratott név Brüsszelben is. Szeretik, dédelgetik. De ahogy Soros kérésére Martin Schulzot is kölcsönadták a német szocdemeknek, Szanyi is kimenőt kaphat Jean-Claude Junkertől. Szanyi keresetlen modorával rápiríthatna a pesti Soros-fiúkra. Dolgozni ugyan ettől nem fog se Gulyás, se Fegyőr, de legalább a gazda látja, hogy valami történik is a pénzéért.Öt: Havas Henrik a Kapitányról még nem írt könyvet. Most csinálhat valamit, ami gesztus a liberális „alkotó értelmiség” felé. Ráadásul a bulvárvilág még nem coming outolt nagyjainak is lehetőséget nyújt arra, hogy eszükbe jusson, hogy a „tanár úr” mikor kezdett ki velük. Végezetül a legfontosabb: borítékolható, hogy vele aztán pláne nem fognak győzni áprilisban. Ez jó hír az országnak. De boldogíthatja az ellenzéket is: most egy kicsit összefogást játszanak, hogy aztán félrelökve Szanyit folytathassák egymás szisztematikus kinyírását. Kapitány, gyere haza!

Fotó: facebook.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.