Pesti Srácok

Gyerekeket a tűzvonalba!

null
„Érzem, hogy butulok” – hirdette egy plakát a tegnapi diáktüntetésen, amelynek végén az „alkotó” büszkén jelenthette volna: a terv sikerült, a butulás beteljesedett. Az igazán szomorú persze nem a demonstráció színvonala volt, hanem az, hogy az ellenzék jobb híján már kölyköket küld maga helyett a „frontvonalra”.
PestiSracok facebook image
Az időjáráshoz hasonlóan szomorkásan unalmas volt a péntek délutáni diáktüntetés. Tízezreket vártak, és jó, ha másfél-kétezren jöttek össze. Lángoló szózatokat reméltek, de a megvalósítás szánalmas hebegés-habogás volt.Pedig hát láthatóan készültek. Volt pöpec színpad, méregdrága hangosítás, rendezői mellény, sőt, a végére még egy jelképet is kitaláltak. A kis dühös szmájlit. Ebből fénymásoltak is bőven, kár, hogy emberből kevés volt, aki feltartotta volna.Azok zöme ugyanis, aki kijött az oktatás modernizálásáért tüntetni, leginkább csak bulizni akart egyet, megirigyelve a nyári oktogoni piknikeket. Javaslom, nézzék meg a PestiSrácok eme tüntetésről készült videóját, elkeserítően pontosan tükrözi a megjelentek értelmi és tudásbeli színvonalát. Aranyos, ha olyasvalaki kritizálja az oktatási rendszert, aki nem csak az Aranybulla nehezen megjegyezhető évszámát nem tudja, hanem magával a fogalommal sincs tisztában. Eme hiányosságában talán nem Balogh miniszter a ludas…És ezen aligha segít az, ha kevesebb órában tanulja a történelmet. Avagy nem is lesz egyáltalán semmilyen tantárgy, mert az „korlátozza a kreatív gondolkozást”. Hasonlóan a heti öt tornaórával, ami azért rossz, mert nehogy már valaki meghatározza, egészségesen vagy másképp akar élni!„Érzem, hogy butulok”, „Csökken az értelmem” – az oktatás színvonalát bíráló plakátok feliratai sajnos túlzottan önkritikusra sikeredtek. S habár tökéletesen értem a #metoo kampány kötelező jellegét, de azért a „Nőket a tankönyvekbe” programpontot nehezen tudom mosoly nélkül értelmezni.De nem is ez a lényeg. A tüntikézni jött fiúk-lányok itt senkit sem érdekeltek. Ők egyfajta „demokratikus ágyútöltelékek” voltak. A színes forradalmak forgatókönyvében szerepel a diákok tiltakozása, hát összehoztak egy ilyet Pesten is.Mert ez az egész „diáktüntetés” csak az ellenzéknek és szponzorainak, valamint a „buliból” politikai pályára lépni remélő szervezőknek kellett. A „demokraták" maguk hiába mennek az utcára, a kutya sem követi őket. Hát kiküldik a „civileket”, most meg a kölyköket.Karácsony Gergely, Kunhalmi Ágnes, Juhász Péter, és a diákéveket egy ideje maga mögött hagyó DK-s Niedermüller Péter tegnap személyesen is ott volt az Alkotmány utcában. Ott züzögtek a momentumosok is. Biztatták a diákokat: csak keményen, csak bátran! Csináljátok, aztán mi majd „segítünk”.Hátha történik valami, hátha lehet a zavarosban halászni. Nem történt semmi. Ennyire azért senki sem butult még el ebben a környezetben sem. Egy rossz buli miatt nem lesz forradalom. Mindez azonban nem mentesíti azokat, akik maguk helyett gyerekeket küldenek a tűzvonalba!

.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.