Pesti Srácok

Konzum-koalíció

Konzum-koalíció
Gyurcsány, Szél, Vona, Karácsony, és aki odaér. Minden létező és nem létező ellenzéki erő „összefogásba” kezdett. Ez visszalép itt, az félrenéz ott. Már nincs szó elvről, vagy bármi hasonlóról – már csak a hatalom képzete, a pénz ígérete maradt. Bármi áron, bárkivel, bárhogyan.
PestiSracok facebook image

  • Na, ugye, Józsikám, Hódmezővásárhely!

Lépett be a csepeli kisboltba Hangos ügyvéd, aki anno domináns szerepet játszott a Csepel Művek célirányos felszámolásában. Ideig-óráig szeretett a baloldali értelmiség szerepében tetszelegni. Néha persze jobboldali is volt, mert az üzlet az üzlet.

  • Látja, ha mi, demokraták összefogunk, megvan annak a látszatja!

Józsi csepeli boltos nem szólt. A szavaknak is megvan a maga ideje, most inkább hallgatott. Erőteljesen szemezett ugyan egy raklapnyi sörrel, amelyet könnyed, ám annál dinamikusabb mozdulatokkal tudna az „ügyvéd úr” fejéhez vágni - de mit tehet egy tisztességes komló-nedű a polgári demokrácia elfajulásairól?!

  • Én úgy látom, Józsikám, hogy most Hódmezővásárhely a demokrácia hazája! Hódmezővásárhelyi gondolat, az van most!

Józsi letette a kezében szorongatott hurkapálca-köteget. Ez volt a legfeleslegesebb, évek óta eladhatatlan termék a boltban, gondolta, ha pedánsan szétveri az ügyvéd fején, az az üzletmenetnek sem árt, könyvelő sem szól szemrehányólag, és a helyi média sem állítja be duhajnak. De a verbális konfliktus materializálása előtt azért kérdezett volna valamit.

  • Ügyvédkém, járt már maga valamikor Hódmezővásárhelyen?
  • Nem én, vidék az.

Józsi csepeli boltos szerette a vevőit. Egyfajta szimbiózis volt ez: ők pénzt hagynak itt, ő elad ezt-azt, az árban benne van a gondjaik meghallgatása, egy repi kávé, jobb embereknek bélelve. Az viszont zavarta, ha valaki „észt osztani” állít be az üzletbe. A fennkölten demokrata ügyvéd azonban tudta fokozni.

  • Józsi, összefogni kell! Ha ezt megtesszük, veszni fog a diktatúra!

Józsi kinézett a boltból, ott állt az ügyvéd X6-os fekete BMW-je. Hát piszkosul meghurcolta ez a diktatúra, no.

Az összefogással is voltak problémái. Ugye egyszer már nagyon összefogtak, amikor az ügyvéd úrék ellopták a gyárat. Akkor is ígértek mindent, Józsi szomszédja például egy darabig azzal büszkélkedett, hogy gyártulajdonos lett – aztán lett egy igazolása a munkanélküliségről.Józsi a bolt kishűtőjére nézett. Volt ott még a rendszerváltás hajnalából egy darab sajt. Ki akarta dobni mindig, de aztán rendszerint adódott valami halaszthatatlan dolga. Egy időben felmerült benne, hogy eladja a progresszív értelmiségnek, az állítólag eszi az ilyesmit, de aztán felülkerekedett benne az emberbarát.Na, most, a sajtnak és az ügyvéd úrnak volt egy közös tulajdonsága. Büdös volt.Az „ügyvéd úr” a szó szoros értelmében, ami liberális tisztálkodási szokásokra utal, mert minek fürdeni, ha „aftersév” is van - de elsősorban „eszmeileg”.A ballib és a Jobbik mostani összeborulása azonban minden porcikájában bűzlik.Ez nem érdekházasság, ez egyszerűen undorító. fotó: youtube.com
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.