Ultimátum Orbánnak
.
Ultimátumot adott Orbán Viktornak a Független Diákparlament tucatnyi aktivistája: ha a kormányfő február 7-ig nem tárgyal velük, bő két héttel rá nagyon demokratikus irgum-burgum lesz. A libbal világ szerint ez nagyszerű, ilyen hős fiatalok nélkül 1848. március 15-éből sem lett volna semmi. Hát… azért ehhez Petőfinek lett volna egy-két szava.
Rövid útbaigazítás után el is jutott az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé. A fiatalok az épület előtt tömörültek vagy tucatnyian - gondolta, szóba elegyedik velük. Pláne, ha már - az írás szerint - ennyien képesek egy egész diákparlamentet alkotni!
Odalépett egy ifjú hölgyhöz, és illedelmesen bemutatkozott: Petőfi Sándor vagyok. Majd a lány értetlenségét látva csendes szerénységgel hozzátette: a költő. Erre végre értelem csillant a szemekben: „Költő? Akkor Te biztos ismered Rékasi Ziggyt?! Szerintem, ha eljön, utána bőven beférsz a műsorba. Majd szólok a kommunikációs koordinátornak.” Ezután okostelefonjáról bejátszott két eredeti Ziggyt, ahol a művész saját szerzeményeit adta elő.Petőfit a mobil nem lepte meg, logikus volt, hogy a technika fejlődik. A hazai költészet ilyen ívű fejlődésére azonban nem számított. Kissé örült is, hogy Vasvári vagy Jókai nincsenek mellette, mindketten hamar felkapták a vizet. De hagyjuk is, nyilván változnak az idők, arra volt inkább kíváncsi, hogy mit akar 2018-ban a magyar ifjúság.A leányzó erre azt a tömör választ adta, hogy rühelli a tornaórákat, a hülye történelmi dátumokról nem is beszélve. Tőle ne kérdezze senki, hogy ki mikor született, mikor halt meg, ennek semmi jelentősége a mai világban. Ott van például az az Ady, bonyolult is, meg kit érdekel, hogy Segesvárról vagy Barguzinból szelfizett utoljára?! Petőfi neve szemlátomást még mindig nem ugrott be neki…Egy odalépő, láthatóan a vezérek közé tartozó nyakkendős fiatalember ezt kiegészítette azzal, hogy nulladik órát sem akarnak, és túl vannak terhelve. Petőfinek ezt a terheltség-dolgot nem kellett különösebben bizonygatnia, mivel hirtelen nekiállt tapsolni és üvölteni: „Ki nem ugrál; Balog Zoltán, hej, hej!”
A költőnek közben kezébe nyomtak egy szórólapot, amely a diákság 12 követelését foglalta magában. Petőfi elmerengett: hát igen, mégsem harcoltak hiába, a 12 pont emléke ma is él. Aztán elolvasta a követeléseket… Ebből azonnal három dolog lett nyilvánvaló.Egy: a harcos pesti diákság vezérei nem akarnak tanulni.
Kettő: a harcos pesti diákság vezérei mindenkinél okosabbnak tartják magukat.
Három: mégiscsak jobb lett volna, ha Vasvári és Jókai is feltámad sétapálcáikkal, hogy szabadon kifejthessék bíráló véleményüket az itt tiltakozó „kritikus elmékkel” kapcsolatban. Sőt, még a híresen türelmes Arany is hozzászólt volna „némi éllel” az ügyhöz, természetesen szem előtt tartva a diákparlamentarizmus nemes eszméjét.
Petőfi még mindig döbbenten állt, amikor két, attraktívan ronda napszemüveges ifjú megütögette a vállát, és kérdezték, hogy ő tényleg Az a Petőfi-e? A költő végre elmosolyodott: még nincs minden veszve. A fiatalok erre azt kérték, hogy érintettként döntse el egy vitájukat.Petőfi saját korából ismerte ezeket a kérdéseket, a Pilvaxban is többször faggatták, hogy ebben vagy abban a versében mit akart mondani. Aztán persze mindig jobban tudták nála… De hát rendben, áll a költészetkedvelő diákság rendelkezésére. Tehát, mi a kérdés?
A kérdés az volt, hogy a tíz-, avagy a húszforintos érmén volt-e rajta annak idején a képe? - mert a ku..a G megint lefagyott. Petőfi erősen elgondolkozott rajta, hogy ebben a korban vajon mi a közrendészeti díja, ha valakit nagyon felpofoz az utcán. Aztán inkábbhagyta az egészet a csudába,úgy érezte, egyelőre hanyagolja ezt a feltámadás-ügyet, a halhatatlanságban jobb a társaság….
fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
