Pesti Srácok

Gyurcsány ajánlatot tett

Gyurcsány ajánlatot tett
Nézzék ezt a képet! Illetve, ne! Minek? Hosszú hétvége van, pihenjenek inkább. Aztán vigyenek barátnőt, leendő férjet és feleséget kirándulni. Családot, gyereket, unokát pláne. Aztán azért olvassák el a cikket. Kérem, ne kapkodjanak, gyomorforgató ez az egész „ellenzéki összefogás”, az ex-fasiszták, valaha magukat szocialistának vallók pávatánca liberális lebernyeg alatt.

.

PestiSracok facebook image
Mentünk tegnap, március 15-én a Békemenettel. Esett az eső, szomorú volt az idő. De valahogy így is jó volt. Őszintén megmondom, csepeli indulási helyről Bem térre érni nem volt könnyű küldetés. Ezért nem mindenkivel fogtam kezet, akivel szerettem volna. Kérem, bocsássák meg ezt nekem. Voltunk pár százezren, ilyenkor az ember el tudja kerülni egymást…Na, most ha „demokrata-féle” valaki lennék, ez nem jelentett volna igazán nagy problémát. Ott pontos listát is készíthettem volna azokról, akik után bazseválás végeztén kezet mosok. Mondjuk úgy, az ellenzéki megemlékezéseken nem voltak ott a dolgozó tömegek.Egyáltalán nem értem, mit akarnak? Tényleg nem akarom őket bántani, de ezt a hazafiasság dolgot ne erőltessék. Ami nem megy – nem megy.Ők ugye egyfelől antifasiszták. Aztán összefekszenek a Jobbikkal. Ezt már Gyurcsány is bevállalta tegnap. Értem persze, hogy a radikális jobbon néppártosodás van. Ez jó. Olyan, mint a gagyi kínai boltban vett tévé-távirányító. Mindenre praktikus, leírás szerint gombnyomásra a sört is kihozza légi úton a hűtőből – aztán kiderül, az egész egy marha nagy átverés. Olcsó (hagyjuk, mi), de attól még nem működik. És fizettél érte. Ez a Jobbik.

A roppantul nagy néppárt keresett egy teret, ahol lehet kevesen lenni március 15-én. Ezt a Batthyány-örökmécsesnél találták meg. A tér kedves, én kimondottan szeretek arra járni, ha arra megy még három ember, tömegtüntetésnek tűnik.

Vona Gábor itt, a „nép” előtt jelezte, hogy bárkivel hajlandó megállapodni. Aztán mondta azt is… Ez az a pont, amikor a Kedves Olvasó vegyen egy mély lélegzetet. Nézzen erre-arra körbe, igyon egy kefirt vagy pálinkát.

Tehát idézek. Vona Gábor: „Én, .... a Szent Koronára esküszöm, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőjeként csak és kizárólag nemzetemet és magyar hazámat fogom szolgálni. Ellenállok minden anyagi és hatalmi csábításnak. Nem engedek semmilyen külső nyomásnak és fenyegetésnek, óvom és védem nemzetemet a hazugságtól, nélkülözéstől és szolgaságtól.”

Hát nem volt tető, ami szakadni tudott volna… Minden tiszteletem mellett azt Simicska Lajos sem tudta volna megtartani.

Azt hiszik, ezzel vége? Reméltem, de csacska gondolat.

Jött Gyurcsány.

Ő őszinte politikai örömlány. Sikerült azt kimondania a Vona Gáborral való alkudozásról, hogy „A hazám megér egy tárgyalást”. Én erre most nem reagálok, korábban megtettem már többször. Indulatszavakat sem szeretek használni.

Gyurcsánynak persze már most megvan az MSZP. Kunhalmiék eddig kokettáltak a baloldalisággal, most ők is láthatóan belemennek a Jobbik-frigybe.

Írjam tovább?

Tényleg, minek? Ők tudják, mi sejtettük - mára egyértelmű.

Ezekkel sehol, semmiképpen, semmilyen módon!Ahogy Orbán mondta: tényleg ellenzéket kell váltani…

fotó: facebook.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.