Pesti Srácok

Kábítja a népet

Kábítja a népet

A magyar politikai „kultúrában” az elmúlt időkig volt egy gentleman agreement. Úriember mondjuk csak hébe-hóba akadt hozzá, de azt értették, hogy hallgatni kell a magánéletről, mert ha nem, rólad is kiderülnek dolgok. A „demokratikus ellenzék” most azon vitatkozik, hogy Fletó partiján melyikük volt jobb hangulatban. Komolyan, ennyire telik? Ez a kormányváltó erő?Néztem tegnap valamelyik híradóban Juhász Pétert. Megborotválkozott, ami kedves dolog egy asszonyverő-per előtt. De eléggé morcos volt. Ő már Gyurcsány partijába sem fért be. Hát ő ennyi.
PestiSracok facebook image

A többiek most azon vitáznak, hogy ki mennyire volt berúgva azon az „egyeztetésen”. Írtam pár napja egy fikciót, ahol az ellenzéki vezérek italoztak. Őszinte leszek: szégyellem magam, hogy hazámban ez valósággá vált. Én karikíroztam, tréfát írtam – ők meg csak ittak.

Kelet-Európában az alkohol domináns fogyasztása nem feltétlenül bűn. Csak tudják, annak is megvan a maga helye. Azt el lehet fogadni talán, hogy ha egy politikus részeg, nem túl lelkesítő tulajdonság, de van ilyen. Talán még emberi is a maga módján.De komolyan, arra telik csak ebből a marha nagy demokratikus összefogásból, hogy azon vitáznak, ki nyúlt bátrabban a whiskys üveghez?

Gyurcsány korán kezdett, Molnár Gyuszi odaért, Karácsony Gergely poharat kapott, Szél Berni meg azt sem kért. Aztán összevesztek. Azon, hogy min vesszenek össze.

Nevetséges és szánalmas ez az egész. Ezt a megjegyzést nyugodtan rám is érthetik. Erről írni? Miért nem megyek inkább egy kockás terítős vendéglőbe, és merengek el egy csülkös pacalon? Melyikük nyer? A csülök-kocka leveri a pacal-szálat? Ez az ellenzéki demokratikus politika?Hát ez! Gyurcsány és potenciális üzlettársai berúgása érdektelen. Ennél több nívót tartalmaz az is, amikor Józsi csepeli boltost meglátogatják féldecis töményes üvegre szomjazó vevői.A történet tanulsága, hogy a hazai „demokrata ellenzék” még arra is képtelen, hogy normálisan berúgjon.

Oroszországban volt most egy választás. Egy bizonyos Vlagyimir Putyin nyert. Neki volt egy híres mondása: „Nem lehet a világ összes vodkáját meginni, az összes nőt megkísérteni. De törekedni kell rá.” A szentpétervári gyűlésen mindenki lelkesen nevetett. Aztán vodkás üveget kergettek.

Putyin elmosolyodott, és józan maradt. Pedig ivott, de tudta, hogyan kell azt. Hol az ideje, hol a helye.Aztán újra nagyhatalommá teremtette Oroszországot. A magyar „demokratikus ellenzék” ehhez béna. Ha hozzácsapják magukhoz a Jobbikot, akkor csak többen lesznek a tehetetlenségben.

fotó: facebook.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.