Pesti Srácok

Nőgyalázók - Asszonyverők - Demokraták

Nőgyalázók - Asszonyverők - Demokraták
Napok óta érdeklődéssel várom, hogy a #metoo mozgalom, vagy a Soros által pénzelt „civil szervezetek” mikor fogják a nőgyalázó Janiczak Dávid fejét követelni. De semmi, és semmi. Igaz, a feleségével „órákig dulakodó” Juhász Péter esetében is nagy volt a csönd. Így aztán a jelek szerint a munkatársnőjét nemi erőszakkal fenyegető Jobbik-alvezér is elfogadható a széplelkeknek és a „demokrata nagyasszonyoknak”, ha a kormányváltás illúziójáról van szó.
PestiSracok facebook image
A Jobbik alelnökének, ózdi polgármesterének a szavait engedelmükkel nem fogom idézni. Se kedvem, se gyomrom nincs hozzá. Ha valakit elkerült ez a botrány, az ide kattintva meghallgathatja, hogy miképpen gyalázza a nőket, fenyegeti nemi erőszakkal munkatársát Janiczak Dávid.

A „polgármester úr” szerint ezek csupán magánbeszélgetések voltak, amelyekbe az ilyesmi belefér. Főnöke, Vona Gábor szerint így van ez – leginkább vállat vont, amikor rákérdeztek, hogy nem lenne-e kedve legalább egy kicsit csúnyán ránézni helyettesére.

Józsi csepeli boltos erre tömören úgy reagált, hogy az ő köreiben az ilyesmiért nagy és huzamos pofánverés jár. A magukat „művelt és fölöttébb kulturált értelmiségi felső tízezer” közé sorolóknál a becstelenség megbocsátható, ha a tettes a saját brancsból való…

Én csendesen ehhez még hozzátenném, hogy míg a magánbeszélgetésben az ilyesmi sima ordenáré bunkóság, addig, ha valaki a női beosztottját fenyegeti nemi erőszakkal – nos, az minimálisan munkahelyi zaklatás, hatalommal való visszaélés, bűncselekmény!

Az ilyesmi miatt jött létre a #metoo mozgalom, és csinált abból is boszorkánypereket, ha egy férfi megdicsérte egy hölgy kollégája blúzát, vagy szexista módon maga elé engedte a liftben.

Most viszont síri csönd van. Egyedül a Fiatal Családosok Klubja tiltakozott, de ők enyhén szólva sem a trendi, píszí világ részei. A liberális nővédő szervezetek, Soros agyonpénzelt civiljei, az ilyen-olyan bizottságok és alapítványok viszont mind mélyen hallgatnak. Nagyon mélyen.

A hazai #metoo mozgalom „nagyasszonya”, Sárosdi Lilla sem szól. Igaz, ő már a feleségével „órákig dulakodó” Juhász Pétert is bevédte, hiszen „ő a barátja”, így nyilván ártatlan, még ha lényegében be is ismerte az asszonyverést.

Az, hogy a jobbikos Dúró Dóra is hallgat az ügyben, erkölcsileg nehezen elfogadható, de fogjuk rá a párhűségre. De hol van a máskor oly hangos Kunhalmi Ágnes és Gurmai Zita, vagy Szabó Tímea és Vadai Ágnes, nem is beszélve Szél Bernadettről? Értem, hogy a politikai hitvallásuk nem érték- és erkölcs-alapú, de minimális női szolidaritás sincs?

Annyira vágynak a hatalomra, hogy ennek érdekében még a nők gyalázását is elnézik a potenciális szövetségesnek? Ez nem szánalmas, ez undorító.

fotó: PS montázs

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.