Pesti Srácok

Vona tárcákat árul

Vona tárcákat árul

.

A Jobbik szakpolitikai kormányzásra készül, a szakterülethez értő szakemberekre bízná a tárcákat – közölte Vona Gábor. Én nem vagyok egy Vona Gábor-szakértő, sőt, ha ilyesmibe fognék, a macskám rám nézne, és azt sugallaná, hogy a szakértő szó lejáratása helyett inkább neki adjak extra-tápot haszontalan időtöltés helyett. Micu jó ízlésű cica, a Jobbiktól nem fogadna el semmit, „szakértő” címke alatt sem.
PestiSracok facebook image
A cikk elején szeretnék gratulálni Vona Gábornak. Tényleg megy ez a „néppártosodás”. Azt Magyarországon eddig csak a legjelentéktelenebb liberális pártoknak sikerült elérniük, hogy sajtótájékoztatókból próbáljanak megélni. Ahol van mögöttük három ember, és egy arra lézengő valaki.Vona Gábor tegnap ért el „18 vállalásból álló sajtótájékoztató-sorozata utolsó állomására”. Ez sajnos nem az én humorom, nekik sikerült így fogalmazniuk. Erre gyanítom alkalmaztak legalább három és fél szakértőt.

Persze igaz, az egykori nagygyűlés-projekt most már kényes kérdés a Jobbiknál. Szólnak az embereknek, de az emberek valahogy úgy vannak ezzel az egésszel, hogy nem kellene ezt erőltetni.

Mert egy megromlott joghurtot sem igazán kérdezgetünk a hűtőben, hogy ezt miért tette. Nem kell magyarázkodás. Lehet, hogy ez az áru annak idején radikálisnak indult, aztán forgatott jellemet erre-arra, míg végül kiteljesedett a hangzatos semmiben. De attól még ugyanaz a szaga.

„Szakértői kormányt” hirdetett Vona Gábor. Ezen kívül még lesz „hét stratégiai tanács” is, amelyet „hét nagy történelmi feladattal kapcsolatos tervezési, ellenőrzési, javaslattételi feladatok ellátására” hoznának létre.

Van egy kétes egzisztenciájú és leheletű ismerősöm, aki a Karácsony utcai csepeli HÉV megálló közelében mindig meggyőz, hogy támogassam pár forinttal életmódját. Nem tetszik, menteni és segíteni kellene rajta, de ő legalább nem hazudik.

Többre tartom, mint azt, aki „hét nagy történelmi feladat” címszó alatt akarja szétlopni az országot. Ez a hét nagy dolog ahhoz kell állítólag, hogy Vona „szakértői” miniszterei mellett megvalósítsák a szebb jövőt.

Nem lesz jobbikos szakértői kormány. Vona is tudja, Önök is tudják. Szél Bernadett még nem tudja, de ő szeret merészeket merengeni.

Gyurcsány Ferenc tegnap tudta meg, hogy ő se lesz miniszterelnök. Beszélgetett ellenzéki „elvtársaival”. Kiderült, nem megy. Ezért került a többi „demokratákkal” való egyeztetés után lendületes hangulatba. Jó, Karácsony Gergely is mosolygós volt, meg úgy mindenki kerülte az alkohol-szondát. Szél Bernadett meg elmenekült Vonához.

Fletónak sok pénze van, de keveset szeret belőle másokra áldozni. Simicska és Soros viszont bepörgött. Vona meg Szél egy fizetési listán vannak.Ennyi. Ja, még egy apróság. Szeretnének olyan szakértői kormányt, ahol Szél Bernadett Vona Gábor irányításával bármihez „szakértene”?

fotó: mediaklikk.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.