Pesti Srácok

A termék neve: Márki-Zay

A termék neve: Márki-Zay
Mindenkinek fel kell sorakozni Márki-Zay Péter mögött - írta legfrissebb cikkében Heller Ágnes. A libbal oldal „filozófus nagyasszonya” adott áment anno a Jobbikkal való összefekvésre, most az új projektet reklámozza. Márki-Zay válaszul kokettál, ő úgymond nem vágyik vezéri szerepre, ő csak „hitelességet, elkötelezettséget” tud adni az összefogáshoz. Hát ennél még Vona felépítése is kevésbé volt gyomorforgató…
PestiSracok facebook image
Egységes Magyar Ellenzéki Párt – Heller Ágnes szerint ez kell ahhoz, hogy holnap sokkal szebben keljen fel a nap. Ebben a valamiben kéne tömörülnie minden ellenzékinek. Illetve pontosabban mindenkinek, aki úgy derekasan tudja szidni Orbánt és Magyarországot.Az „alapító atya” és vezér Márki-Zay Péter lenne. Aki „országos politikus” lett semmi perc alatt. Mondjuk, foglalkozhatna városával, Hódmezővásárhellyel is, de alighanem ő is érzi, polgármestersége csak ideiglenes csoda. Jövőre jön rendes önkormányzati választás, oszt’ annyi. Ezért inkább a „demokrácia megmentésébe” vetette bele magát.

Heller kiáltványával párhuzamosan nyilatkozott, hogy „egy olyan mozgalom kell, ami ernyőszervezetként össze tudja fogni az ellenzéket és a civileket, mert a pártok nagyon gyengék, és elvesztették hitelüket, illetve árulók is vannak köztük”. Saját magát alkalmatlannak tartja az ellenzék megszervezésére, de „minden támogatást, hitelességet, elkötelezettséget tud adni az összefogáshoz”.

Heller és Márki-Zay. Önmagában egyikük érdektelenebb lenne a másiknál.

Csakhogy Heller nem csak azért ír és beszél, mert kényszeres nyilatkozási vágya van. Ő üzenetet közvetít. Soros Györgyét, a „magyarországi demokratikus folyamatok újjáéledésében érdekelt fejlett Nyugatét”.

Heller volt az, aki libbal filozófusként, zsidóként legitimálta az áprilisi választások előtt a korábban lenácizott Jobbikkal való összefekvést. Ő volt, aki a gárdamellényes Vona Gábort beengedte a „szalonba”.

Nem jött be. Erre most kitaláltak egy új forgatókönyvet.

Márki-Zay Péter már elő volt készítve. Hódmezővásárhelyen megnyerte a polgármester-választást, sikerélményt adott az ellenzéknek. De eladható, mint keresztény értelmiségi, talán még a Fidesz-tábort is megoszthatja adott esetben.

Amerikában dolgozott sokáig. Jó kiképzést kapott. Tudják róla azt is, amit ő maga is csak sejt még. A „ki tudja, honnan” finanszírozott szombati ellenzéki tüntetéseken immár ő a sztár.

Az ő szerepe lenne, hogy megtestesítse a civil és a politikus összefogását. Úgy, ahogyan a mosópor-reklám „hőse” elmondja, a termékben két szuper adalékanyag is van. És az mennyire tisztára mos.

Tisztára mossa a terepet az áprilisban leszerepelt ellenzéki „nagyok” előtt. A Márki-Zay márkanév alatt visszaszédeleg a hatalomba Gyurcsány, odakerül a „magyar Timosenko” Szél Bernadett, valamelyik megfelelő szocialista. Sőt, Vona Gábor is elővehető a mártíromságból - bocsánat, a sorosi-simicskai naftalinból.

Ez az egész egy szánalmas próbálkozás arra, hogy tovább keverjék azt a bizonyosat. Mert hátha lesz valami csoda, besegít Brüsszel, vagy valaki… És akkor Márki-Zay vezetésével megkapják a magyarországi kormányzóságot. De addig is kell a zsé, hát úgy tesznek, mintha csinálnának valamit.

Mosópor-reklám az egész. Kezeljük a helyén.

.

fotó: facebook.com

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.