Pesti Srácok

Hülyék a téren

Hülyék a téren
Néhány tucatnyi ifjú „demokrata” az éjszaka megint megszállta az Oktogont. A kutya nem bántotta őket, idővel beleuntak a dologba, hazasündörögtek. Ma reggeltől majd keresnek minden létező magyarázkodást, hogy miért nem nyerték meg a választást. Pedig majd hetven százalék volt a részvétel, okos közvélemény kutatók szerint ez ellenzéki győzelmet hozott volna. Aztán nézd már, megint a többség döntött.
PestiSracok facebook image
Nem egy szép dolog, de azt hiszem, ez az a pillanat, amikor pár percig nyugodtan lehet kárörvendeni.

Hetekig mást sem lehetett hallani a médiában, mint azt, hogy a nagy választási részvétel, az majd jól trónra emeli ezeket a nagyon demokratákat. Őszintén szólva: már akkor sem értettem a dolgot. Miért gondolták hogy, ha hatvan százaléknál nem kér belőlük senki, akkor hetvennél miért tenné azt? Ha többen vannak, akkor nagyobb a zaj, vagy miért?

Éjszaka, a „magyarázó” ellenzéki sajtótájékoztatókon csupa bamba arcot lehetett látni. Nem értették, mi történt, és miért történt. A liberálisabbja ezért be is sértődött, a népet kezdte el hülyézni. Néhány marha kiment az Oktogonra is megint forradalmárt játszani a diktatúra ellen, leültek a villamossínekre, csak idővel rájöttek, minden vágyuk ellenére „az orbáni diktatúra” egyetlen tagja sem méltatja semmire őket.

Mi több „Putyin pincsijei” sem jöttek elő őket vegzálni. Pedig láthatóan volt rá egyfajta igény.A nép nem hülye. Sosem az. A mostani választási kampány alighanem a legmocskosabb volt. Személyes dolgokkal már nem fárasztanék senkit, támadtak engem, hozzátartozóimat – hát ez van, mentem volna publicista helyett brokkoli nemesítőnek.De az azért ritka undorító egy „demokratikus kampányfogás” volt, amikor vasárnap azt kezdték terjeszteni, hogy Orbánt már másodszorra viszik a kórházba. Mert képtelen feszültséget feldolgozni, vagy mi. Én úgy láttam, egész sikeresen bírja ezt a dolgot…

Jó lenne azt gondolni, hogy ma reggeltől minden megváltozik. Hogy a Jobbik, a hivatásos ballibek, az ifjú hobbi mozgalmár-szerűségek felfogják – az ország szavazott és döntött. Most talán egy kicsit lehetne nyugalom is.

Nem lesz. Először jönni fog a már említett magyarázkodás. Aztán a bűnbak keresés, hogy ez nem lépett vissza, meg volt valamilyen kampánytévedés. Pár perc, és előre fog kerülni a régi mantra is: nem az a baj, hogy a nép nem őket választotta, hanem az, hogy a Fidesz elcsalta a választást. És ezért ki kell menni nagyon tüntizni.

A sorosi metódus lényege nem a választások megnyerése, az többnyire nekik nem megy, amikor az emberek szabadon döntenek. A voksolás eredményének a megkérdőjelezése a módszer.

Ma, ez, majd hetven százalékos részvételnél finoman szólva is nehéz. De majd jön újabb szponzori pénz, teljesíteni kell, a valóságot átírni.

Ez lesz, érdemes erre felkészülni. Most viszont inkább pihenjünk, ha lehet, vagy menjünk munkába, mert kell, a világ összességében erről kell, hogy szóljon. Meg mosolyogjunk, mert van miért.

fotó: youtube.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.