Pesti Srácok

Juhász perselye

null
Majd’ százmillió forintot gyűjtött össze uszkve egy hét alatt „mikro”, meg „társadalmi” adományokból Juhász Péter. Kiskoromban szerettem hinni a Mikulásban. Ezt később kellően humoros hangulatban hajlamos voltam a valóság egyfajta érdekes lehetőségeként értelmezni. Azt viszont nem hiszem el, hogy egy fél százalékot szerzett párt vezetőjének, aki hobbiból a feleségét üti, Magyarországon normális ember pénz ad. Ez a pénz mástól, másért lett átutalva.
PestiSracok facebook image
Először egy technológiai felvetés. Juhász Péter Együtt-vezető most azért lejmolja a népet, mert valahonnan, ilyen-olyan helyekről szerzett névjegyzékkel sikerült annyi jelöltet állítani, ami megadta nekik, hogy több száz milliót lenyúljanak a magyar államtól.

Ezt nem kellene visszafizetni, ha elérték volna az egy százalékot. Nagy arcuk volt, pofára estek. Most bezárják a pártot, mert az is jogi kifogás, meg kuncsorogni is lehet, hogy valaki megint adjon pénzt. Most másfele akarják eladni magukat.

Sokáig gondolkodtam, hogy az alábbiakat leírjam-e. Nem akarok se fideszes, se egyéb propagandát kifejteni. Főleg kínos, hogy ha ebben családom valamelyik tagja is érintett.Apámékról beszélek. Na, most ők is felvették azt az állami támogatást, ami a törvény alapján az 57 jelölt után járt. Miért ne tették volna? Nem lopni akartak, amennyiben elérik az egy százalékot, az jogos. Azonban tudták, hogy ennek tétje is van. Egyetlen fillért nem használtak fel ebből a pénzből. Aztán, amikor kiderült, hogy mi a végeredmény, a választás napja után pillanatok alatt visszautalták a teljes összeget. Fillérre pontosan. Felelősségtudat is van a világon.Ha kevésből kell élniük, úgy lesz, de nem lesznek tolvajok. Ezek olyan erkölcsi kérdések.Juhász Péterék nem így jártak el. Eltapsolták az egész állami támogatást, most meg nyüszítenek, és meghirdették, hogy segítsenek nekik, mentsék meg családjukat, értékeiket - és valami egészen érdekes dolgot, amit most a szalonképesség miatt nem akarok leírni.

Életemben kevesebb szánalmasabb dolgot láttam, mint amikor Juhász a hétvégi tüntetésen egy kartondoboznak álcázott persellyel pénzt kunyerált.

Hirtelen bejelentették azt is, hogy a nagyszerű Együttet is feloszlatják. Biztos, hogy ez is költséget csökkent a maga helyén.

És erre „valakik” átutaltak majd’ százmilliót. Sokan, sok helyről? Úgy kamu, ahogy van. A magyar ember szívesen adakozik erre-arra, szegény gyerekre, elesettekre. De Juhász Péterre?Ezt akkor sem hiszem el, ha holnap lejön valahonnan E.T., és azt mondja, én találtam fel a bővített kettősegyenlet humanista képletét.Juhász Péteréket megfizették. Nem az az igaz baj, hogy április előtt. És nem is az a gond, hogy most megint.Az az undorító, hogy elfogadták ezt a pénzt. Egy kérdés maradt: miért cserébe? fotó: youtube.com
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.