Tegnap betörtek a házunkba. Rossz élmény volt erre hazaérkezni. Nem loptak el tévét, nem vitték el a biciklit, nem tűnt el igazán semmi érték. Akik jöttek, dúlni akartak: családtagjaim fényképeit szórták szét, emlékeimet gyalázták meg. Értem, hogy ez egy nekem szóló üzenet volt valahonnan. Elviselem. De tényleg csak ennyire telik?
Nem kívánom senkinek ezt az érzést. Hazaérsz nyaralásból, becipeled a táskákat, és szembe jön veled a feltört lakás.
Azt gondolod, hogy ez egy szimpla lopás. Van ilyen, sajnos. Boldog nem leszel tőle, de előfordul. Ilyenkor többnyire kutatod értékeidet. Mit loptak el? Gyurcsánnyal nem vagyok olyan viszonyban, hogy tőle kérjek információt, de feltételezem, többé-kevésbé értelmes tolvaj visz aranyat, technológiai eszközöket, akár egy nyílt színen veszteglő laptopot.
Az illetékes rabló azonban azzal töltötte el az időt, hogy feldúljon mindent, ami hozzám köthető. Pénzkötegeket szeretett volna? Kompromittáló valamit? Nekem ilyesmim nincsen. Se ez, se az.
Az asztalon ott volt a telefonom. Nyaralásra nem vittem, neki is jár a pihenés. Hozzá óvatosan nyúltak. Feltörni próbálták, de ellopni elfelejtették. Reális? Vagy elvette az időt, hogy elhunyt nagyapám kitüntetésit szórják le a földre? Meg megtapossák?
Aztán találnak fényképeket családtagjaimról, szerintük nekik is padlón van a helyük.
Egyszerű bűntény lett volna? Pénzre váltható értékhez alig nyúltak. Inkább olyan „tényleg ott jártam” hangulattal. Megfélemlítésre játszottak? S kellett a bizonyíték, hogy teljesítették a megrendelést? Vagy összehozott a sors a világ legostobább bűnözőjével, aki nem akar haszonszerzés céljából minél többet eltulajdonítani? Na, ne…Túl jól ismerem sajnos a politika bizonyos köreinek játékszabályait. Van az az ordenáré módszer, amikor féltehetségű alvilággal üzennek. Felhívnak telefonon, küldenek hozzátartozóidnak üzenetet.
Neveket nem fogok leírni, a szoclib és jobbikos világban mindenki ártatlan és jóképű. Hogyan másképp?
Én nem fogok felelősöket keresni ebben a történetben. Nem érnek ennyit.
