Pesti Srácok

Ronaldo miatt sztrájkolnak a Fiatnál

Ronaldo miatt sztrájkolnak a Fiatnál

A Fiat gyár egyik szakszervezete sztrájkot hirdetett, mert a Juventus 112 millió euróért leigazolta Christiano Ronaldót a Real Madridtól. Nem a munkások futballszeretetével van baj: az szúrja a szemüket, hogy a vételár egy részét az üzem állja, miközben nekik azt mondják, a vállalat nem áll jól, így megszorítások kellenek. A Fiatnak, a Ferrarinak és a Juventusnak ugyanaz a tulajdonosa.
PestiSracok facebook image
Én szeretem a focit. Közgazdasági könyveket is olvastam már, így értem, hogy 112 millió eurót – azaz durván 36 milliárd forintot – azért költenek Ronaldóra, mert megtérül az üzlet. Nő a nézőszám, a tv-bevétel, több mez és egyéb reklám-kütyü adható el. S a portugál kétségkívül egy futballzseni – még akkor is, ha sokszor ritka irritáló – de nyilván megérdemli az évi 30 millió eurós fizetést is. Kicsit leegyszerűsítve: havonta nagyjából 800 millió forintot visz haza…

Ez mind világos.

Erkölcsileg viszont nehezen fogható fel ez a dolog. Hogyan fizethetnek egyetlen emberért, egyetlen embernek ennyi pénzt?

Főleg úgy, hogy áttételesen azoktól veszik el ezt az összeget, akik amúgy majd költenek Juventus-bérletre, fizetnek a stadion büféjében és szurkolói boltjában.

Mert az Exor, amely tulajdonosa a Juventusnak, a Fiatnak és a Ferrarinak is, a vételár egy részét a gyárak költségvetéséből vonja le.

Nem félreértés: az említett üzemekben folyamatosak a megszorítások, a dolgozóknak azt mondják, hogy „támaszkodjanak az állami szociális hálóra”, mert „a vállalat most éppen gondban van”. Fizetésemelés, juttatások? Nos, ilyen kóbor botorságok lesznek egyszer, talán, esetleg, a boldogabb jövőben. De addig is ezt-azt el kell bocsátani, mert az új modellek majdani tervezése sokba kerül. A „majdani” kifejezés a szakszervezet szerint az egyszer-valamikor-soha kategóriába tartozik.

Nem akarok, és nem is tudok ebben a kérdésben ítélkezni. Meglehet, az Exor-tulajdonos Agnelli család a Ronaldo-haszon egy részét valamikor visszaforgatja a gyárakba, lesz nagyobb termelés, több munkás, jobb fizetés. Eszükbe sem fog jutni, hogy a pénzt „úgy egy az egyben” zsebre tegyék – szociális érzék, innovációs hajlam is van a világon.

Persze én zsenge gyermekkoromban egy darabig igen logikus elméletnek tartottam azt is, hogy a föld tányér alakú. Utána a sellőkben hittem, de ez már inkább a kamaszkori álmok kategóriája.

A földről azonban idővel kiderült, hogy gömbölyű. És sellővel sem találkoztam azóta sem.

Szóval, ha én Fiat-melós lennék, nem most vennék fel banki hitelt, hogy nagyobb tévén nézzem a VB-döntőt. A sztrájk élőben izgalmasabb lesz. A költségeit meg állják a „döntéshozók”.

fotó: vaaju.com

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?