Pesti Srácok

Sargentini megmentene minket

null

Jóakarójuk újra jelentkezett, Kedves Olvasók: Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő meg akarja Önöket, magyar embereket védeni a „kormány lépéseitől”. Ezért felfüggesztené Magyarország uniós szavazati jogát. A minket elítélő jelentést Sargentini egy éven keresztül készítette, egyszer Pestre is eljött, a többit összedobták a „civil szervezetek”.
PestiSracok facebook image
„A jelentés nem a migrációról szól, hanem arról, hogy az uniónak meg kell védenie a magyar embereket a kormány lépéseitől”ezt sikerült nyilatkozniaJudith Sargentini hivatásos „Magyarország elítélőnek” az egyik pesti liberális portál számára.

Tulajdonképpen nagyon kedves, hogy még mindig ennyit törődik velünk, de azért kereshetne magának valami szép, egyéb hobbit. Zöld politikusként például védhetné a norvég füstölt lazac jogait is. Az úgy is kurrens termék az Európai Parlament büféjében, gyanítom, jobban is érdekli a sorsa a képviselő hölgyeket és urakat, mint kis hazánk.

Erre persze alighanem csak Magyarország szeptemberi elítélése után kerül sor. Sargentini tervei szerint az EP javasolja majd, hogy elvegyék a szavazati jogunkat - dönteni az Európa Tanácsnak kell, ott meg aligha megy át a javaslat.

Miért kell minket büntetni? Hát a szokásos: antiszemiták és rasszisták vagyunk, nincs szabad sajtó, hírből sem hallottunk a jogállamról és a pluralizmusról, ráadásul bántjuk Soros szerencsétlen civiljeit. Szóval a jól ismert libbal mantra.Komolyan, most már kitalálhatnának valami eredetit is. Vádoljanak meg minket mondjuk azzal, hogy sok kolbászt eszünk, és ezzel veszélyeztetjük a korallzátonyokat. Vagy hangosan lélegzik a magyar gyep, és ez zavarja a civilizált Nyugatot. Esetleg a pálpusztai sajt elindult kalandozni, és ezzel fenyegeti a keresztény Európát – pardon, bocsánat, a mit is?

Persze ne legyünk igazságtalanok Judith Sargentinivel. Talált ő új érvet. Elkezdett aggódni a felénk befektető külföldi cégekért, mondván, nálunk nincsenek biztonságban. Ez nekem új, én inkább a magyar vállalatokat félteném a multiktól.

Mondjuk azt a víg kedélyű holland asszonyka is elismeri, hogy a német tőke bizony itt van, sőt. A Kedves Olvasó most joggal gondolja azt, hogy ezt komoly statisztikai adatokkal, tanulmányokkal támasztja alá jelentésében. Hát nem: meggyőző véleményét arra alapozza, hogy amikor januárban felénk járt, sok Aldit és DM-et látott.

Apropó, Magyarországon az említett egy év alatt – amióta készíti a nagyon szakértői jelentését – eddig tényleg mindössze egyszer járt. Gondolom, pusztán azért, hogy nagyon tárgyilagos legyen, s a tények véletlenül se zavarják össze. És csak ez lehet az oka, hogy a jelentés szakértői listáján szinte kizárólag Soros Györgyhöz köthető „civil szervezetek” vannak. Forrásként meg ott van az egész „demokratikus” média. Egyszóval egy frankó, független jelentés ez.

Mire jó mindez? Hiszen ha az EP-ben össze is sikerül hoznia a kétharmados többséget, a kormányfőket tömörítő ET-ben biztos lesz, aki vétózik – elsősorban a lengyelek.Felhívják a figyelmet a magyar bajokra? Napirenden tartják a problémákat? Szépen kérem, hadd oldjuk ezt meg mi, itt, Magyarországon. Erre találták ki a választásokat ugyanis. Mármint a demokráciákban, nem pedig Sargentini liberálisainak világában.Segítenek ezzel a magyar „demokratikus ellenzéknek”? Ugyan. Rajtuk az sem segít, ha ide importálják Harry Pottertől Macskanőig a világ összes szuperhősét. Akkor meg? Vélhetően egyfelől azért, mert ezzel megfelel soros mentorának, másfelől jó ürügy, hogy úgy tűnjön, csinál is valamit. És az európai demokráciának akkora, de akkora szüksége van rá, hogy…Hát erre most így nem jut eszembe semmilyen megfelelő kifejezés. Talán a legjobban a britek által kifejlesztett, kutyáknak készült csirke ízű sör közelíti meg Judith Sargentini hasznosságát. Habár kutyát nem kérdeztem még az említett nedűről, Sargentiniről meg nem merek…

fotó: greennieuws.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.