Az európai atomerőművekben is történhetnek balesetek – írta pénteken Telegram-csatornáján Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök. Medvegyev, aki jelenleg az orosz nemzetbiztonsági tanács elnökhelyettese, azokra a vádakra reagált, amelyek szerint Oroszország lőtte csütörtökön a zaporizzsjai atomerőművet.
Még az ENSZ sem hiszi el. Az ukránok azt mondják, hogy mi voltunk, de ez még a buta oroszgyűlölő közönség számára is teljes nonszensz
– írta Medvegyev.
Rakéták és lövedékek hevernek mind közelebb a zaporizzsjai erőmű reaktorához és a radioaktív izotópok tárolójához
– írta a Telegram üzenetküldő alkalmazáson a politikus. Hozzátette:
Az ukránok azt mondják, puszta véletlen, nem volt szándékos. Most erre mit mondjak? Ne felejtsük el, hogy az Európai Unióban is vannak atomerőművek. Ott is történhetnek balesetek.
A volt államfő és ex-miniszterelnök a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint azzal vádolta meg az ukrajnai vezetést és a Nyugatot, hogy “új Csernobilt akarnak előidézni” a zaporizzsjai erőműben. Ukrajna és Oroszország csütörtökön kölcsönösen azzal vádolta egymást, hogy a másik fél adott le lövéseket az erőműre. A támadások kapcsán az ENSZ-nek az atomsorompó-egyezmény betartásán őrködő szervezete, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közölte, hogy az Európa legnagyobb atomerőműve elleni tüzérségi támadás atomkatasztrófát idézhet elő.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Dmitrij Asztahov
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS