Pesti Srácok

Még Brüsszelből is kapott támogatást, mégis csődközelbe került a szélsőbaloldali Mérce.hu

Amikor megtudod, hogy nem vagy elég kommunista a proletárforradalomhoz
Amikor megtudod, hogy nem vagy elég kommunista a proletárforradalomhoz

A külföldről érkező több mint tízmilliós támogatás ellenére ismét olvasóitól kér anyagi segítséget a Mérce.hu. A szóban forgó forrásokat 2023-ban kapta a portál, ám a támogatások jelentős részét az idei évben kell felhasználniuk. Mindeközben a Mércét működtető alapítvány vezetője havi egymillió forintot keresett a tavalyi évben.

– hirdeti a Mérce.hu címlapja. A szélsőbaloldali, feminista portál az olvasóihoz fordult segítségért, állításuk szerint idén további tízmillió forintnyi adományra lenne szükségük a működéshez. Érdekesség, hogy ez az összeg nem sokkal kevesebb, mint a Mércét működtető Kettős Mérce Blog Egyesület vezető tisztségviselőjének éves bére.

A szervezet 2023-as beszámolója szerint az elnök 12,7 millió forintnyi bért kapott úgy, hogy 2022-ben még csak 3,1 millió forint volt a járandósága, ami egyetlen év alatt több mint négyszáz százalékos béremelés. Ez a tisztségviselő nem más, mint Papp Gáspár Benedek, aki 2020-ban vette át a szervezet vezetését Jámbor Andrástól. Papp Gáspár nevével először egy 2013-as, a diáktüntetésekről szóló Vasárnapi Hírek-cikkben találkoztunk. Akkoriban filozófiát hallgatott az ELTE-n, valamint a Humán Platform és a Hallgatói Hálózat aktivistája volt.

PestiSracok facebook image

A Mérce.hu adománygyűjtése amiatt is érdekes, mert 2023-ban tetemes mennyiségű külföldi forrásban részesültek. A Hivos Foundation nevű, LMBTQ-jogokat terjesztő szervezeten keresztül amerikai, holland és uniós költségvetési források érkeztek tavaly, a Hivos összesen hárommillió forintnyi dollárral segítette a Mércét. Brüsszeltől a Közös értékeink program keretében kis híján négymillió forint érkezett, a Soros-egyetem másfél millió forinttal, a Journalism.eu pedig kétmillió forinttal támogatta a Mércét.

Ez utóbbi összeget Böjte Csaba és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány lejáratására használta fel a portál, amely egy nő hamis abúzusvádjait közölte egy másik híroldallal, az Átlátszó Erdéllyel együttműködve. A „határokon átívelő” nyomozás végül gellert kapott, az állítólagos áldozat, Mónika nyilvánosan kért bocsánatot a ferences szerzetestől a Facebookon, és azt írta: „Végre sikerült eltávolítani a mérgező embereket, akik a maga fejét akarták általam.”

A Mérce külföldi forrásaira visszatérve: a holland kormány a portált fenntartó alapítvány beszámolói szerint több mint hatmillió forintot küldött a szerkesztőség nőjogi szekciójának létrehozására. A Soros György alapítványai által jelentős forrásokban részesített Polgár Alapítvány az Esélyekért is 2,5 millió forintot utalt át a Mércének, cserébe viszont több megszólalási lehetőséget kaptak a portáltól. A finanszírozóra tekintettel ezt is a külföldi forrásokhoz számoltuk. Az ilyen támogatások 19 millió forintot tettek ki 2023-ban a Kettős Mérce Blog Egyesület beszámolójában. A pénzek jelentős részét a portál többéves felhasználásra kapta.

A Kettős Mérce Blog Egyesület 2023-as bevételei valamivel több mint hetvenmillió forintot tettek ki. Ez számottevő növekedés ahhoz képest, hogy 2018-ban a bevétel még alig haladta meg a 33 milliót. A forrásokban 2019 hozta meg az áttörést: abban az évben választották meg Karácsony Gergelyt főpolgármesternek, aki szinte azonnal állást ajánlott a portál főszerkesztőjének, Jámbor Andrásnak. Jámbor azóta a Párbeszéd frakciójában lett országgyűlési képviselő.

(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.