A magyar labdarúgásban történt pozitív változásairól írt egy személyes élményekkel teli jegyzetet kollégánk, Perutek János. Ugyanis ebben a sportágban évtizedekig áldatlan állapotok uralkodtak és bizony néha a jót sem egyszerű megszokni.
1980-ban születtem. Amikor elkezdtem volna figyelni a labdarúgásra, akkor éppen olyan korszakunk volt, hogy mindenki haragudott a válogatottra. Mexikót nem láttam, hiszen hat évesen nem néztem még focit, azonban pár évre rá – amikor már néztem meccseket is – rengeteg beszélgetés témája a mexikói világbajnokság volt. Főleg, amikor a felnőttek a labdarúgásról kezdtek el társalogni, tényleg nem kellett sokat várni, és akinek még volt némi bizodalma az akkor címeres mezt hordó fiúkban, rögtön megkapta másoktól a 6:0-át. Így teltek és múltak a beszélgetések a magyar fociról akkoriban. Hitetlen ország hitetlen válogatottja volt az akkori, akik azért egy-egy barátságos meccsen megmutatták, hogy tudnak focizni, de komoly eredményt nem tudtak elérni sok-sok éven keresztül.
Mi a budapesti, XVII. kerületi Zrínyi Miklós általános iskolába jártunk, ahol minden hétfői sorakozó azzal telt, hogy a Nemzeti Sportot olvastuk és röhögtünk. Persze gúnyosan. Volt, aki a Honvédnak szurkolt, voltak fradisták, Újpest-drukkerek, mindenféle arc volt a suliban, akik a szülőktől és nagyszülőktől kapták a futball szeretetét. És azt is, hogy milyen csapatnak kell szurkolni. Azonban mi csak névlegesen szurkoltunk, javarészt kinevettük az akkori meccseket, labdarúgókat és a pályákat is, amik borzasztó rossz, mondjuk ki: gagyi állapotban voltak. Hogy érzékeltessem az akkori színvonalat, amikor jómagam tizenéves voltam, csak annyit írok: az UTE kapujában akkoriban Praj Roland állt, aki a Wikipédia szerint az Újpest történetének legrosszabb kapusa volt.
Nos, ezt a focit kellett volna szeressük. Őszintén szólva sajnos ez nem sikerült. Nem szerettük meg, és előbb lábadt könnybe a szemünk egy Bayern München-meccstől, mint a Honvéd–Vasastól. Ami szerintem érthető volt, hiszen a Honvéd–Vasasra akkor maximum 1500 ember volt kíváncsi. Ez is ugye mindig mosolygás tárgya volt. Amikor kinyitottuk a Nemzeti Sportot, azonnal ezeken nevetgéltünk. BVSC–Csepel; Szőnyi út, 500 néző. És ehhez hasonló adatokkal találkoztunk. Sokszor amúgy 500 néző sem volt. Úgyhogy ezeken a költői túlzásokon nevettük el legjobban magunkat. Kiröhögtük az akkori labdarúgást. Egyáltalán nem volt komolyan vehető.
Pedig mindent megkaptam a Jóistentől, hogy szeressem a focit. Ugyanis amikor a szüleim elváltak, anyukámmal egy olyan panellakásba költöztünk, ahol az ajtószomszédunk egy bizonyos Vad István volt, akinek hasonló korú fia mosolygott rám, amikor átmentünk bemutatkozni. Vad II. István mindent elkövetett, hogy megszeressem és megismerjem a focit. Holott tudta, hogy birkózom. Annyira jól sikerült neki a labdarúgás szeretetének átadása, hogy jó ideig kapus voltam kispályás bajnokságokban a birkózás mellett. Ugyanakkor azt a tényt, hogy itthon Praj Rolandok játszanak, nem tudtuk megmásítani, úgyhogy leginkább külföldi játékosok neveit kiabáltuk a grundfocik alkalmával.
Amikor tegnap egyik barátommal néztük a Liverpool-meccset, Szoboszlai Dominik végezte el a kezdőrúgást, egyszerűen hihetetlen volt ezt látni. Gyakorlatilag az elmúlt évek sikere is kevés volt ahhoz, hogy ezt felfogjam. Ez tényleg igaz? Nemcsak egy álom, hogy egy magyar srác gurítja a labdát Van Dijknak vissza? Káprázik a szemem, mondtam, és elkezdtem még különféle adalékokkal szolgálni. Igen, amikor a Fradiban birkóztam és jöttek a labdarúgók BL-sikerei, akkor sem voltunk elájulva. Olimpiai bajnokok, érmesek, világbajnokok sétálgattak a Fradi birkózócsarnokában. Egy BL-csoportkör ott mit sem ért. Ráadásul mi, birkózók kispályás fociban simán felvettük a versenyt az akkori labdarúgókkal, így tényleg nulla elismerés jutott a részünkről ennek a sportágnak. Szóval így nőttem fel. Minden úgy alakult, hogy ne tudjak elismerni egy labdarúgót, és magát a sportágat is megmosolyogjam.
Aztán itt van az elmúlt néhány év, és bevallom, nem tudok mit kezdeni a gyerekkorommal és a fiatalságommal, mert ugye mi nem ebben nőttünk fel. Nem ilyen magyar fociban szocializálódtam. Őszintén szólva mi egy olyan focihoz szoktunk, ahol imádkoztunk, hogy a Mészöly legyen a kapitány, mert végre akkor legalább elküldi valaki őket az anyjukba. Úgyhogy még mindig nem hiszem el, hogy Szoboszlai Dominik létezik. Pedig január másodikán olyannyira a Liverpoolban focizott – tudják, ez az a csapat, amelyik vezeti az angol bajnokságot –, hogy még le is sérült. Szóval hinnem kell most már.
Hinnem kell a szememnek, és igen! Hinnem kell a magyar labdarúgásban. Amikor megláttam a pályán Szoboszlait, úgy voltam vele: ha a Los Angeles Lakersben játszana magyar kosaras, akkor is így érezném magam. Hideg futkorászik az ember hátán, és boldogságszérummal van tele a teste és lelke is. Ugyanis ennél nagyobb dolog a sportban, hogy a legnagyobb csapatok közül játszik valamelyikben magyar, egyszerűen nincsen. És akkor az egész válogatott sikerét még nem is taglaltam, csak egy szem labdarúgót emeltem ki: Szoboszlait.
A magyar labdarúgásnak nem az volt a baja, hogy nem volt ilyen képességű labdarúgónk, hanem az, hogy nem tudtuk kezelni. Nem tudtunk bánni a magyar focival. Brutális volt a moráltalanság és ezen kellett elsősorban változtatni. Ez az, ami meghozta a sikert, és kikerültek olyan labdarúgók menő csapatokhoz, mint az első számú játékosunk, Dominik. Nehéz volt ezt megélni, mert ezekhez a pozitív fordulatokhoz nem voltunk hozzászokva. Mikor történt velünk valami jó a fociban? Az EB-sikereket megelőzően évtizedekig nem történt ilyen. Kezelni is alig tudjuk így. Persze azért sok ember ezt nem így látja, látszik a nézőszámon, a meccseken, de egészen biztosan akadnak még olyan emberek, akiknek szokni kell a sikereket. Bevallom, magam is ezek közé az emberek közé tartoztam. Csak aztán tegnap Szoboszlai a huszadik Liverpool-meccsén a kezdőrúgással passzolt Van Dijknak és megváltozott minden…
egresi istván jános ernő
2024-01-03 at 09:45
Forrás Csaba, 2024-01-03 at 08:15:
Lehet, hogy minden relatív, és ebből a szempontból kell megközelíteni a kérdést?
Mire gondolok? Erre: 1955-ös vagyok, számomra, csak példálódzva egyes játékosokkal (képtelenség lenne teljes névsort leírni), az Albert-Bene-Farkas-Tichy, majd a későbbi Nyilasi-Törőcsik-Fazekas-Várady “vonal”, megelőzi minden, még későbbi játékosunkat. Ugyanakkor, a sorozatban, egymás után harmadszor (ez nagy teljesítmény, de az is igaz, hogy a hatvanas-nyolcvanas években más volt a lebonyolítás) EB-re kijutó válogatottunk játékosai közül, szerintem, Szoboszlai a legnagyobb talentum.
(Természetesen, talán mondanom sem kell, akik idősebbek voltak, mint én; azoknak az ötvenes évek sztárjai felülmúlták minden későbbi játékosunkat.)
Forrás Csaba
2024-01-03 at 08:15
Én nem látom azt a tehetséget Szoboszlaiban mint ahogy sokan mások.A releváns meccseken (lásd szerbek ellen oda és a visszavágon) súlytalan volt.El van szállva magától.Az újságok méginkább,akik ezzel még adják alá a lovat.Negyede nem igaz amit írnak róla.Volt,hogy azt irták “jobb mint Messi”.Ez nálam kiverte a biztosítékot. Középszerű játékos a Liverpoolban akit gyakran kicserélték.Ár érték arányban rossz vétel volt az angol csapatnak.
Királytigris
2024-01-02 at 21:43
Theo2024-01-02 at 16:2!
Ez az adásvétel teljesen bevett gyakorlat a nagy sztárcsapatoknál is. Azok a klubbok nyerik a BL-t amiknek a legtöbb pénzük van.
A profivilág már csak ilyen….
Theo
2024-01-02 at 16:26
Ellenkezőleg, amennyi pénz és lehetőség van mostanában a magyar fociban, ahhoz képest egyáltalán nem csoda, hogy kinőtt végre egy klasszis. Sőt inkább fura, hogy nincs több.
Gyanítom, hogy a (teljesítmény nélküli), jóval a magyar átlagon felüli fizetés bevonzza a gazembereket is, akik folyamatosan húzzák le a moralt a posvanyba meg mindig, ezért nincs több kimagasló játékos. Aki mégis lenne, azt meg adják -veszik, mint egy kecskét és arra büszkék, ha jó sokert sikerül megszabadulni tőle.
Borzasztóan sajnálatos, hogy az üzlet betette a mocskos patajat a sportba is.
egresi istván jános ernő
2024-01-02 at 16:21
József, 2024-01-02 at 15:34:
Attól tartok, a pillanatnyi helyzetet, jól látja!
József
2024-01-02 at 15:34
Először is örüljünk neki, és mi örülünk is! Másodszor, haggyunk fel a feleslegesen állandósult sztárolással, az csak árthat neki! Ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor azt konstatálhatjuk, hogy a Liverpoolban, az utolsó három-négy meccsén elég szerényen teljesített, mintha az erős konkurencia kikezdené az önbizalmát! Sok eladott labda, alibipasszok, néha bosszantó amatőr hibák: elcsúszások, fölberúgások, elfuserált cselek, lecsúszó lövések…Amikor eszébe jut, hogy mutatni kellene valamit, akkor képes egészpályás sprinteket bevetni a labda üldözésébe, legtöbbször hiába, felőrölve ezzel saját erejét, máskor meg képes elbújni a középpályán hosszú percekre. Talán valakinek, leginkább Rossinak el kellene vele beszélgetnie, mert ennek így nem lesz jó vége!
Serfőző Ákos
2024-01-02 at 13:22
Kovács “Kobra” Istvánnál is ezt érezte a balgábbja. Aztán jött a Chacon-féle jobbegyenes…
Nem tanul a bolondja, hogy ne igyon előre a maci bőrére.
nemzeti
2024-01-02 at 12:59
Bizony létezik Szoboszlai Dominik.
Csak nem biztos,hogy neki az angol bajnokság egyik
legjobb csapatánál kellene futballozni.
Jó lenne ha ez a Szoboszlai megmaradna. Nem pedig
egy szürke,futásba hajszolt,fáradt,ideges magyar gyerek
oshon
2024-01-02 at 11:48
chatillon r – Pontosan … jo volt latni a magyargyulolo olahok eltorzult arcukat a Balazs golja utan … huuu de jo ! Hajra Szobolszlai , hajra magyarok – hajraaa !
chatillon r
2024-01-02 at 11:25
amikor dzsudzsák beverte a románoknak idegenben onnan kezdett változni a világ. a mocsok angolok leigázása volt a csúcs, de a németek vagy a franciák helyretétele sem volt semmi
Királytigris
2024-01-02 at 11:17
Pedig nagyon egyszerű a válasz.
Akik korábban fociztak, azok amatőrök voltak, teljes amatőr felfogással.
Amikor profikkal kerültek szembe tétmeccseken, az alulmaradás törvényszerű volt.
A mostaniak pedig profik, profi felfogással. Ráadásul a válogatottak zöme a kemény külföldi bajnokságokban játszanak, ott edződnek és erősödnek. Tudják, hogy sokat csak akkor keresnek, ha a profi mentalitással játszanak, és profi mentalitású életet élnek. Tehát nincs 101 kisfröccs együltő helyben, ahogy Törőcsik és Kocsis Lajos rendszeresen leitta magát. Aki nem hozza az elvárt formáját kimarad a csapatból, amit a pénztárcája bán majd. Ha huzamos időn keresztül nem hozza a kívánt formát, lapátra kerül, mert ingyelélőkre a kapitalizmusban nincs szükség.
Ugyanez vonatkozik az edzőkre is. A kontraszelektáltak eredményt nem hoznak, azokkal a klub csődbe kerül. Szakemberekre van szükség! Lásd: Rossi! Persze azokat meg kell fizetni. Ha jó a játék akkor megtellik a stadion, ha nem akkor majdhogynem üresen tátong, ami megint csak anyagi veszteség.
A foci üzlet, és úgy is kell kezelni!