Pesti Srácok

Még nem tudja Szél Bernadett, hogy indul-e újra az LMP elnökségéért

null

Nem kellett volna visszalépnie Schiffer Andrásnak, ha nem tetszik neki, hogy más irányba meg a párt, mint az ő irányítása alatt – jelentette ki az ATV-ben Szél Bernadett arra reagálva, hogy a párt alapító társelnöke a héten bejelentette kilépését az LMP-ből. Szél szerint természetes, hogy Hadházy Ákossal valamennyire a maguk képe szerint vitték az LMP-t, de ők is felelősséggel tartoznak azért, hogy nem tudták lebontani a kétharmadot.

A párt társelnöke úgy véli, a választási kudarc nem a belső ellenálláson múlott, hanem inkább a nem elég széles körű összefogáson. Azt még nem tudja, indul-e újra az elnökségért, annyit viszont elárult, hogy még zajlik az egyeztetés a párton belül, pár héten belül teljes tisztújítás lesz, de neki és az LMP-nek is sok mindent át kell gondolnia.

A következő parlamenti ciklusról szólva elmondta, hogy egy új korszak lesz, az LMP elkezdte a harcot. Ennek egyik központi eleme változatlanul a paksi atomerőmű-bővítés elleni küzdelem lesz, elmondta, hogy újra benyújtotta a betekintési kérelmet és Demeter Mártával együtt átnéznék a titokszobában azt a 11 ezer oldalt, ami keletkezett. Megjegyezte, hogy az LMP-t jobbról és balról is szeretik támadni, miközben a párt egyre átláthatóbban működik.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.