A Demokratikus Koalíció (DK) azt kezdeményezi, hogy a budapesti Nyugati pályaudvar előtti teret nevezzék el a közelmúltban elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnökről.
Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a rendszerváltás utáni első államfőt egész élete, “erkölcsi kiemelkedése a mai magyar politikából” méltóvá teszi arra, hogy közterületet nevezzenek el róla a fővárosban.
A DK politikusa emellett elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány nem utalja át a fővárosi tömegközlekedés finanszírozására azt a 24 milliárd forintot, amely az idei költségvetésben is szerepel. “Itt lenne az ideje, hogy a főpolgármester felemelje a telefont és beszéljen a miniszterelnökkel” – fogalmazott.
Gy. Németh Erzsébet korrupciónak és lopásnak nevezte továbbá, hogy szerinte a főváros szerdán 75 busz tízéves bérléséhez kíván hozzájárulni mintegy 21 milliárd forint értékben, miközben egy másik javaslatban 300 buszt kívánnak vásárolni körülbelül 27 milliárd forintért. Az ellenzéki fővárosi képviselő közölte, módosító javaslatában kezdeményezi, hogy a BKV a “fideszes oligarchákhoz köthető cégektől” bérelni szánt 75 buszt is inkább vásárolja meg egy hitelfelvétellel.
Forrás: MTI
Gullwing
2015-10-29 at 12:16
Majd ha lesz Söpredékliberálisok országa, és ott lesz Libnyákfalva, na ott elnevezhettek róla utcát. De addig várj türelmesen. Vagy türelmetlenül.
Kitalátor
2015-10-29 at 09:19
Hogy-hogy nem Horn Gyula tér lesz? Vagy Göncz is lőtt a fegyvertelen emberek közé?
Kovács Béla
2015-10-28 at 17:54
A Göncz név, akár Árpád, akár Kinga gyalázattal sározódott be az elmúlt 25 évben.
Felejtsük el őket.
Ha tudjuk!
Erdő Géza
2015-10-28 at 16:35
A hazaáruló SZDSZ bábja volt:
-taxis blokádban vállalt szerepe (meglátogatta őket, ami bátorításnak számít)
-az amnesztia
-szándékosan nem írta alá a tv-elnök kinevezését, s köztes jogi állapotban azt csináltak, amit akartak, úgy befolyásolták a közvéleményt, ahogy akarták
-a nevezetes, hazaárulással felérő, hazug nyilatkozta a La Stampa-nak
Stb., stb. Sok van a rovásán. Koránt sem övezte olyan tisztelet, mint ahogyan az a balliberális sUjtó be akarta állítani.
Erdő Géza
2015-10-28 at 16:26
Felháborít még az ötlet is.
Egy hazaárulónak teret?!
Emlékezzünk csak a volt börtöntársainak a megnyilvánulására, s az azt követő aljas interjújára: “Európa segíts!”.
Hányinger kerülget, ha eszembe jut. A végén még szobrot is állítanának neki a Nyugati téren?!
Aztán Gyurcsány Hiller pajtival együtt a hóna alá bújva kérdené: “Te mit tennél a helyemben, Árpi bácsi”?
Brrrrrrrrr… Ezt ne!
Majd akkor, ha a kormány nyilvánosan felavatta a Szabadság téri 2. vh-s emlékművet, lehet közvélemény-kutatást rendezni, hogy melyik ledugott helyen lehet neki “tere”, hogy ne sértse a többségi nemzet érzékenységét.
Tőkés Ferenc
2015-10-28 at 16:42
Isten ments! Ilyet csak a hibbant agyú “Néró”, vagyis Gyurcsány javasolhat!
Remélem észnél van a főváros és egy volt SZDSZ-es haza és nemzetárulóról nem nevez el még egy budit sem, nemhogy teret.
NEM,NEM, NEM!
pampafu
2015-10-28 at 14:38
Még el sem temették és már agyalnak. Majd ha szentté avatja a pápa.
Helen Raven
2015-10-28 at 16:19
Egy röviddel ezelőtt meghalt személyről még korai egy tér elnevezése,főleg nem a Nyugati téré,ami egy mindenki által ismert jelképe Budapestnek.Majd ha teljesen kitisztul a kép Göncz Árpád személyét,működését illetően ez véleményem szerint akkor lesz aktuális kérdés!!
Erdő Géza
2015-10-28 at 16:31
“Majd ha szentté avatja a pápa”
Ahogy elnézem szegény Feri pápa tündöklését, s tudomásom szerint Várszegi Asztrik liberális apát búcsúztatja, ma már semmi sincs kizárva.
khm
2015-10-28 at 13:32
Nyugati tér helyett Patkány tér lenne?
Háááát nem is tudom. Kicsit még ízlelgetem.