Visszadobta a Fővárosi Törvényszék a Magyar Helsinki Bizottság keresetét abban a személyiségi jogi perben, amit a civil szervezet Kocsis Máté ellen indított egy általa tavaly nyáron közzétett Facebook-bejegyzés miatt. A szervezet szerint Kocsis írásával “zaklatást” követett el a migránsok ellen, a bíróság azonban első fokon a politikusnak adott igazat. Kocsis Máté a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, már akkor is nevetségesnek tartotta ezt az ügyet, amikor a “Soros-féle” Helsinki Bizottság elindította a pert és most is annak tartja.
A Magyar Helsinki Bizottság tavaly nyáron egészen pontosan azért indított személyiségi jogi pert Kocsis és hivatala ellen, mert a polgármester egy augusztusi Facebook-bejegyzésében a migránsokat bírálta a frissen felújított II. János Pál pápa tér tönkretétele miatt. A civil szervezet az egyenlő bánásmódól szóló törvényre alapozza felperesi pozícióját. Ez akkor hozza helyzetbe a civil szervezeteket, ha “a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható, nagyobb csoportját érinti.” Szerintük Kocsis “zaklatást” valósított meg az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény alapján, amikor “megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő és támadó” környezetet alakított ki a migránsok körül. A kereset alapján az is sérelmes, hogy Kocsis Máté népvándorlóknak nevezte a migránsokat, mindezért arra kérték a bíróságot, hogy állapítsa meg a jogsértést és saját Facebook-oldalán kötelezze bocsánatkérésre a polgármestert.
Kocsis Máté az ominózus bejegyzésben a Keleti pályaudvarhoz közeli teret ellepő migránsokról egyébként ezt írta:
A nemrég felújított II. János Pál pápa terünket teljesen tönkre tették a népvándorlók. Sátrakat építenek, tüzet raknak a parkban, szemetelnek, őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak. Ennyi emberi ürülék pedig még soha nem volt közterületen. Ezért a mai napon határozottabb fellépésre és erőforrás-átcsoportosításra utasítottam a közterület-felügyelőket, és ugyanerre kértem a rendőröket is. Kértem a helyi polgárőrséget is, hogy a lehető legnagyobb létszámban legyenek jelen. Meg fogjuk védeni a közvagyont és minden törvényes eszközzel garantálni fogjuk a józsefvárosiak biztonságát! A Keleti Pályaudvar közelsége miatt sok bevándorló választja ezt a teret, pedig Zugló sincs messze, ráadásul ottani kollégám, Karácsony Gergely polgármester úr mindent megad nekik: szállást, kosztot, sőt a pártja még az amúgy veszteséges fővárosi tömegközlekedést is ingyenessé tenné számukra. Majd a magyar adófizetők állják a bevándorlók helyett a számlát, szerinte. Akkor talán jobb, ha odamennek hozzá.
Mellélőtt a Helsinki Bizottság
A Fővárosi Törvényszék ugyanakkor keddi döntésével első fokon elutasította a Kőszeg Ferenc által alapított szervezet keresetét és Kocsis Máté, valamint a VIII. kerületi önkormányzat javára fejenként 38 ezer forintos perköltség megfizetésére kötelezte a civil szervezetet. Az indoklás során elhangzott, Kocsis Máté bejegyzése nem egy magánjellegű írás volt, ám azt nem az általa vezetett önkormányzat nevében tette, emiatt pedig nem volt megalapozott a Helsinki Bizottság által benyújtott kereset az önkormányzattal szemben. Emellett a józsefvárosi polgármester vonatkozásában is visszadobta a bíróság a Helsinki Bizottság indítványát. A bíróság kimondta, hogy ugyan Kocsis polgármesterként írta a bejegyzését, de nem a polgármesteri és önkormányzati feladatai körében tette a kijelentéseit. A törvényszék úgy ítélte meg, hogy nincs az önkormányzati törvényben szabályozott jogviszony Kocsis és a migránsok között, ezért nem alkalmazható rá az egyenlő bánásmódról szóló törvény. Azaz, a bíróságnak azt már nem is kellett vizsgálnia, hogy a politikus a bejegyzése által megvalósította-e a szervezet által vizionált “zaklatást”. A Helsinki Bizottság fellebbezett az ítélet ellen, így az nem jogerős.
Kocsis: Nekem a józsefvárosiak érdekeit kell képviselnem
A bíróság döntésével kapcsolatban megkerestük Józsefváros polgármesterét is. Kocsis Máté a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy már akkor is nevetségesnek tartotta ezt az ügyet, amikor a “Soros-féle” Helsinki Bizottság elindította a pert. Hozzátette, most is annak tartja, hiszen tízmilliókat költöttek a tér rendbehozatalára, és szerinte a végén még neki kell elnézést kérnie, mert leírta a tényeket. “Polgármesterként a józsefvárosiak érdekeit kell képviselnem, nem másokét. Sajnálom, ha valakik, akik már rég máshol vannak, ezen megbántódtak” – mondta a migránsokra utalva Kocsis Máté.
A PestiSrácok.hu tudósítását is idézték
Érdekesség, hogy a civil szervezet elbukott keresete a PestiSrácok.hu tudósítását is idézi, amelyben leírtuk: menekülttáborrá változott a frissen felújított tér, az iszlám szertartások is rendszeresek, miközben a helyi kisgyermekesek messze elkerülik a játszóteret. A civilek szerint ugyanis a mi írásunk is azt igazolja, hogy nem tapasztaltunk rendellenességet, mindössze nagy számú migránst. A keresetlevél azonban elhallgatta a tudósításunk többi részét, pedig már a cikk címe is ez volt: “Kocsis Máté nem hazudott, több bűncselekmény is történt az új belpesti menekülttábornál“. Abban ugyanis leírtuk: “Az elmúlt napokban több bűncselekmény is történt a II. János Pál pápa téren, és környékén. A Józsefvárosi Közterület-felügyelet vezetője akkor portálunknak megerősítette, a volt Köztársaság térre már késelés, verekedés és garázdaság miatt is riasztották őket, az elmúlt időszakban megugrottak a lakossági panaszbejelentések száma”. Megírtruk azt is, hogy információink szerint a minap a Nagyfuvaros utcában rántott kést egy színes bőrű bevándorló, aki egy helyi férfival került összetűzésbe.
Címlapfotó: origo.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS