Pesti Srácok

Megbüntetik Romániát, amiért nem akadályoztak meg egy tüntetést egy LMBT-filmvetítésen

Megbüntetik Romániát, amiért nem akadályoztak meg egy tüntetést egy LMBT-filmvetítésen

Kártérítés megfizetésére kötelezte Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága június 1-jén, amiért 2013-ban a rendőrség nem védett meg egy LMBT-filmvetítést a szélsőjobboldali tüntetőktől – írja a Humen Online. Az ítélet szerint Románia nem szerzett érvényt a diszkrimináció tilalmának, illetve nem tartotta tiszteletben a magánélet védelméhez, valamint a gyülekezési szabadsághoz való alapjogot.

A film levetítése 2013-ban egy rendezvény része volt, amely ellen a közelben szélsőséges csoportok tiltakoztak. A rendőri jelenlét ellenére körülbelül negyvenöt tüntető megrohamozta a mozit, majd homofób kijelentéseket kiabálva fenyegették az ott résztvevőket. A rendezvényen egyébként kevesebb mint húsz fő vett részt. Az esettel kapcsolatos nyomozást a bukaresti ügyészség 2014-ben zárta le, és a támadást véleménynyilvánításnak minősítette. A tüntetés során használt fasiszta jelképek miatti nyomozást 2017 augusztusában szintén megszüntette az ügyészség, és a tüntetők egyike ellen sem emeltek vádat – részletezi a pár évvel ezelőtti eseményeket a Mandiner.

Az ügyet végül az ACCEPT nevű LMBT jogvédő csoport vitte Strasbourgba az Emberi Jogok Európai Bírósága elé. Itt megállapították, hogy a román hatóságok nem nyújtottak megfelelő védelmet a résztvevők méltóságát illetően, továbbá érdemben nem vizsgálták ki az ellenük irányuló inzultusokat. A strasbourgi székhelyű bíróság kötelezte a román államot, hogy fizessen 7500 eurót az eljáró egyesületnek, illetve még 9750 eurót a perben szereplő minden egyes sértettnek. Ezeken felül a 3264 eurós perköltséget is Romániának kell állnia.

Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.