pénzbüntetés
Kitiltották az Országgyűlésből és milliókra büntették a Momentumot és Hadházy Ákost, amiért füsttel árasztották el a parlament üléstermét (videó)
Kövér László többmilliós büntetéssel sújtotta és kitiltotta az Országházból a március 18-án a parlament ülését megzavarva, füstgyertyákat gyújtó momentumos képviselőket és Hadházy Ákos független képviselőt. A mikropárt tagjai panaszkodnak, Hadházy fanyalogva teszi ugyanezt, vélhetően ismét gyűjtést rendez a büntetés kifizetése céljából.Kiszabták Gulyás Márton büntetését az ÁSZ épületének megrongálása miatt
A Közös Ország Mozgalom aktivistái 2018 januárjában Gulyás Mártonnal az élen – aki azóta a Partizán főszerkesztője – rendőrök jelenlétében narancssárga festékkel festették össze az Állami Számvevőszék Apáczai Csere János utcai központjának épületét. Az ellen tiltakoztak, hogy szerintük az ÁSZ a "fideszes hatalom érdekeinek megfelelően büntette az ellenzéket".Nem csak az árulásért, hanem az árulózásért is meg kell fizetni - kiszabták Gyurcsány büntetését
Az Országgyűlés keddi ülésén döntöttek a képviselők: Kövér László javaslatára 14 millió forintra büntették Gyurcsány Ferencet. A Demokratikus Koalíció elnöke egy szeptember végi ülésen került összetűzésbe a házelnökkel.A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint "a társadalomra veszélyes" cselekedetnek minősül, ha valaki eltávolít egy szivárványos zászlót
Többrendbeli rongálás, egy szivárványos zászló eltávolítása, illetve egy plakát lefestése miatt 1,1 millió forintos pénzbüntetésre ítélte kedden a Fővárosi Törvényszék Novák Elődöt, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselőjét.Bóka János: Magyarország megkezdte a tárgyalásokat a migrációs ítélet végrehajtásáról
Magyarország az uniós bíróság által hozott migrációs ítéletében kiszabott bírságot nem fogja befizetni, törekszik arra, hogy megoldja ezt a kérdést, ezért megkezdte a tárgyalásokat, hogy a napi egymillió eurós bírság megszűnjön – közölte európai uniós ügyekért felelős miniszter Strasbourgban, az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsága (AFCO) ülését követően csütörtökön.Donáth Lászlónak újra a bíróság elé kell állnia, mert a rá kiszabott pénzbüntetés túl enyhe
A Momentum EP-képviselője, Donáth Anna édesapját, Donáth Lászlót júniusban ítélték pénzbüntetésre, miután szeméremsértéssel és testi sértéssel vádolták meg, de az ügyészség szerint ez a büntetés túl enyhe, ezért fellebezést nyújtottak be. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az ügy iratai már az illetékes bíróságon vannak, ahol nemsokára jogerős döntés születhet.30 ezer eurós pénzbüntetést kapott Szoboszlai Dominik
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) csütörtöki döntése szerint 30 ezer eurós pénzbüntetést kell fizetnie Szoboszlai Dominiknak, a Német Kupa-győztes RB Leipzig magyar válogatott középpályásának, aki pirotechnikai eszközzel a kezében ünnepelte június 3-án csapata címvédését a berlini kupadöntő után.Brutális pénzekre bünteti a PayPal a konzervatív ügyfeleit, miközben Madonna leszbikus lett – The Right Brothers
Hivatalosan is a PayPal lett a legundorítóbb cég a világon, bár a verseny elég szoros. A cég elhatározta, hogy az ügyfeleitől önkényesen le fog vonni 2500 dollárt abban az esetben, ha az illető “álhíreket terjeszt” az interneten. Magyarra fordítva arról van szó, hogy ha valaki szimpatizál Donald Trumppal, vagy leírja, hogy Orbán Viktor Európa hőse, akkor azonnali pénzbüntetésre ítélik. A társadalmi felháborodás miatt a PayPal visszalépett, most már összeesküvés-elméletet emleget. Közben Madonna leszbikus lett, amit a nemzetközi “Coming Out napon” jelentett be a 64 éves énekesnő, ami azért nagyon érdekes, mert Madonna híresen sok férfival randizott élete során, sőt, kétszer férjnél is volt. Sebaj. Az biztos, hogy ő nem fogja kipróbálni a legújabb társkereső alkalmazást, amelyet Donald Trump csapata hozott létre. A The Right Stuff kimondottan konzervatív embereknek szól, akik tisztességes módon, közös értékek mentén szeretnének ismerkedni.Pénzbüntetésre ítélték az Óbudai Zsinagógában rongáló férfit (Videó)
Garázdaság miatt jogerősen pénzbüntetésre ítélték azt a 39 éves férfit, aki betört és rongált az óbudai zsinagógában, mert nem tudta felhívni a barátnőjét, aki ott dolgozott. A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság ítélete alapján a férfinak 240 ezer forintot kell fizetnie, ha nem teszi, fogházba kell vonulnia – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-t.Ajánljuk még