Pesti Srácok

Kiszabták Gulyás Márton büntetését az ÁSZ épületének megrongálása miatt

Kiszabták Gulyás Márton büntetését az ÁSZ épületének megrongálása miatt

A Közös Ország Mozgalom aktivistái 2018 januárjában Gulyás Mártonnal az élen – aki azóta a Partizán főszerkesztője – rendőrök jelenlétében narancssárga festékkel festették össze az Állami Számvevőszék Apáczai Csere János utcai központjának épületét. Az ellen tiltakoztak, hogy szerintük az ÁSZ a "fideszes hatalom érdekeinek megfelelően büntette az ellenzéket".

Eredetileg tizenhárom aktivista ellen indult eljárás „műemlék épület megrongálásának bűntette miatt”, majd végül most novemberben hozott jogerős ítéletet a Fővárosi Törvényszék: a bíróság bűnösnek találta az aktivistákat - írja a Népszava. Az egyik érintett, Megyaszai Sándor a lapnak azt mondta, Gulyás Márton 250 ezer forintos pénzbüntetést kapott, társait pedig a bíróság egy évre próbára bocsátotta. Megyaszai elmondása szerint Gulyásnál súlyosbító körülményként vették figyelembe, hogy neki korábban már volt egy hasonló esete.

Az elmarasztalt aktivistáknak 1,7 millió forintos kártérítést kell fizetniük az ÁSZ-nek, a bíróságnak 101 ezer forint illetéket, illetve 512 ezer forint bűnügyi költséget. Gulyás a lapnak csak annyit mondott, hogy a büntetést az ÁSZ felé már megfizették, a további költségeket és illetékeket pedig hamarosan megfizetik.

(444 / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.