Pesti Srácok

Donáth Lászlónak újra a bíróság elé kell állnia, mert a rá kiszabott pénzbüntetés túl enyhe

null

A Momentum EP-képviselője, Donáth Anna édesapját, Donáth Lászlót júniusban ítélték pénzbüntetésre, miután szeméremsértéssel és testi sértéssel vádolták meg, de az ügyészség szerint ez a büntetés túl enyhe, ezért fellebezést nyújtottak be. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az ügy iratai már az illetékes bíróságon vannak, ahol nemsokára jogerős döntés születhet.

Nemsokára másodfokú határozatot hozhat a szexuális zaklatással vádolt Donáth László ügyében a Fővárosi Törvényszék. A volt MSZP-s politikust, evangélikus lelkészt legutóbb júniusban mondta ki a II. és III. Kerületi Bíróság első fokon bűnösnek kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett szeméremsértés, valamint testi sértés vétségében. A vád szerint ugyanis még 2019-ben több alkalommal szexuálisan zaklatta, fogdosta és egy vita hevében fojtogatta is az általa vezetett szeretetház egyik dolgozóját. A momentumos EP-képviselő, Donáth Anna édesapját a bíróság mindezekért egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta.

Az évek óta húzódó eljárásban ez utóbbi már a második elsőfokú ítélet, ugyanis Donáthot először tárgyalás megtartása nélkül, büntetővégzésben ítélte a bíróság két és fél év felfüggesztett szabadságvesztésre. Az egykori szocialista politikus azonban tárgyalás megtartását kérte, abban a perben pedig csak becsületsértésben találták bűnösnek, a szeméremsértés esetében az eljárást megszüntették. Donáth büntetését emiatt jelentősen enyhítették: csupán hatszázezer forint pénzbüntetést szabtak ki rá.

Az ügyészség az ítélet hatályon kívül helyezését kezdeményezte, a Fővárosi Törvényszék pedig helyt adott az ügyészségi indítványnak, hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására kötelezte a bíróságot. Így jutottunk el a legutóbbi, idén júniusi határozatig, ami ellen a védelem és a vádhatóság is fellebbezett. Az ügyészség álláspontja az, hogy a pénzbüntetés nem bír elég visszatartó erővel, hiszen az, hogy a vádlott az ítélet szerint munkakörét és bizalmi viszonyát használta fel az elkövetéshez, fokozza a társadalomra való veszélyességet.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Blogstar

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.