Pesti Srácok

Megduplázták vagyonukat a pandémia alatt a világ leggazdagabb emberei

Megduplázták vagyonukat a pandémia alatt a világ leggazdagabb emberei

Míg a világ népességének kilencvenkilenc százaléka szegényebb lett, addig kétszeresénél is nagyobbra növelte vagyonát a világ tíz leggazdagabb embere a pandémia kezdete óta – írta hétfőn a The Guardian online kiadása. Mark Zuckerberg Facebook-alapító vagyona megkétszereződött, vagyis 118 milliárdra ugrott, Bill Gatesé 31 százalékkal gyarapodott, most mintegy 137 milliárdra rúg.

Az Oxfam jótékonysági szervezet jelentése szerint a részvény- és ingatlanárak megugrása miatt a 10 leggazdagabb együttes vagyona 1500 milliárd dollárra (476 ezer milliárd forint) nőtt, ez tovább növelte a szegények és a gazdagok közti szakadékot. A Világbank adatai alapján a világjárvány kezdete óta 163 millióval több ember szorult a szegénységi küszöb alá, míg a szupergazdagok profitáltak a kormányok élénkítésre adott támogatásaiból, melyekkel a pandémia hatásait akarták ellensúlyozni. Az Oxfam jelentésében azt írta, hogy 2020 márciusa és 2021 októbere között a világ népessége 99 százalékának csökkent a jövedelme, míg Elon Musk, a Tesla alapítója, valamint a többi kilenc szupergazdag naponta együttesen 1,3 milliárd dollárral lettek gazdagabbak. A listavezető Musk jelenlegi vagyona a Forbes magazin gazdaglistája szerint 294,2 milliárd dollár, a járvány kezdete óta megtízszereződött. Az Amazon-alapító Jeff Bezos, a lista második helyezettje 67 százalékkal, 202,6 milliárdra növelte gazdagságát. Mark Zuckerberg Facebook-alapító vagyona megkétszereződött, vagyis 118 milliárdra ugrott, a microsoftos Bill Gatesé 31 százalékkal gyarapodott, most mintegy 137 milliárdra rúg.

Forrás: MTI; Fotó: businessinsider.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.