Pesti Srácok

Megérdemelt Puskás-győzelem az enerváltan játszó bajnok ellen - Labdarúgó NB I: Ferencváros-Puskás Akadémia 1–2 (0-2)

Megérdemelt Puskás-győzelem az enerváltan játszó bajnok ellen - Labdarúgó NB I: Ferencváros-Puskás Akadémia 1–2 (0-2)

Taktikus, jó játékkal és nagyszerű helyzetkihasználással legyőzte a címvédőt a Puskás Akadémia a labdarúgó NB I mai rangadóján a Groupama Arénában. Ezzel a felcsútiak a tabella élén állnak, míg a Ferencváros máris elszenvedte első bajnoki vereségét.

A hétközi, sima kupasikert követően alaposan felforgatta a csapatát Máté Csaba, a Ferencváros vezetőedzője, aki több olyan játékost is a kezdőbe jelölt, aki eddig kevesebb játéklehetőséghez jutott. Ennek eredményeként a Dibusz – Cissé, S. Mmaee, Knoester – Wingo, Baráth, Ben Romdan, Ramírez – Katona, Lisztes – Owusu kezdőcsapat nézett farkasszemet a Markek – Szolnoki, Stronati, Golla, Batik, Ormonde – Corbu, Plsek, Golla, Levi – Slagveer, Colley összeállításban pályára lépő Puskás Akadémiával.

Első félidő

Az első lehetőség Lisztes előtt adódott, aki Ramírez szöglete után fejelhetett, ám aztán inkább a Puskás Akadémia kezdeményezett és Colley lövése ugyan még levágódott a védőkről, de a 11. percben már gól született, Levi szabadrúgása után Golla öt méterről a kapuba lőtt (0-1). Kissé beleerősített a Fradi, elsősorban Owusu előtt adódtak lehetőségek, de egyenlíteni nem sikerült, sőt, a 30. percben némiképp váratlanul tovább növelte előnyét a Puskás. Eladta a labdát a Fradi a saját térfelén, megugrott a Puskás egy kontrával, Corbu passzolt a támadást kísérő Plsek elé, aki hatalmas gólt ragasztott a jobb felső sarokba (0-2). Több Fradi-védő helyezkedése is kívánni valót hagyott maga után, ami azonban semmit nem von le Hornyák Zsolt tanítványainak érdemeiből. Szép gól volt. A félidő hátralévő részében a Fradi játszott némi mezőnyfölényben, de a vendégek jól védekeztek, így megőrizték kétgólos előnyüket a szünetig.

PestiSracok facebook image
Batik Bence (b) és Katona Bálint (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában játszott Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2023. augusztus 13-án.<br />Fotó: MTI/Kovács Tamás
Batik Bence (b) és Katona Bálint (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában játszott Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2023. augusztus 13-án.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Második félidő

A látottakkal aligha lehetett elégedett Máté Csaba, aki négy helyen is cserélt szünetben. Beállt Abu Fani, Varga Barnabás, Traoré és Zachariassen is – Katona, Knoester, Baráth és Owusu jött le –, így a továbbra is padozó Makreckis kivételével lényegében a Fradi korábbi meccseken látott alapcsapata jött ki a második félidőre. Meg is nyomták az első negyedórát a zöld-fehérek, egyértelmű fölényben voltak, sőt, Varga előtt két lehetőség is adódott, de egyszer a védelem tisztázott nagyon szépen, egyszer pedig Markek védett bravúrral. Meg kell azonban hagyni, hogy bár a Puskás elsősorban védekezett és az előny megőrzésére törekedett, azért ellentámadásaik rendre veszélyt hordoztak magukban, a 76. percben például Plsek kis híján második gólját is megszerezte, és a csereként beállt Favorov lövésénél is szükség volt Dibusz bravúrjára. A mérkőzés hajrájára teljesen megszállta saját térfelét a Puskás, de a Fradi csak egyszer, a 95. percben tudta feltörni a reteszt, amikor Lisztes talált be egy lecsorgó labdából (1-2).

A Ferencváros tehát elszenvedte első vereségét a bajnokságban, míg a Puskás Akadémia három meccsen szerzett hét pontjával a forduló végén vezeti a bajnoki tabellát, igaz, a kép csalóka, mert a nemzetközi kupakötelezettségek miatt több csapat is kevesebb meccset játszott.

Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.