Pesti Srácok

Meggyilkolták a szovjetek a Videoton elnökét? Papp István halála és az élvállalat katonai háttere

Meggyilkolták a szovjetek a Videoton elnökét? Papp István halála és az élvállalat katonai háttere

1986 nyarán egy páncélozott szovjet járőr okozta a Videoton elnökének a halálát. Papp István bizalmasa szerint nem egyszerű balesetről volt szó. Az esetről példátlanul hallgatott a magyar sajtó, egy későbbi interjúból kiderült, hogy a szovjetek nem hagyták, hogy magyar bíróság tárgyalja az ügyet. Tény, hogy a Videoton ekkoriban jelentős részben a szigorúan titkos haditechnikai megrendeléseiből élt, és Moszkva beszállítója volt. Az egyik nagy üzlet éppen Papp halála után indult be, már az új elnök, Kázsmér János vezetése alatt. A történetet felgöngyölítve úgy tűnik, könnyen lehet, hogy az ötvenes évektől uralkodó, kőkeményen tárgyaló Papp egyszerűen útban volt. Az is tény, hogy a Videoton 1991-re hatalmas adósságot halmozott fel. A Magyar Népköztársaság élgyárának titkos története.

„Meghalt Papp István – Papp István állami díjas, a Videoton Elektronikai Vállalat vezérigazgatója június 29-én, 66 éves korában, közúti baleset következtében meghalt; temetéséről később intézkednek, közli gyászjelentésében az MSZMP Fejér megyei bizottsága, a Vas-, Fém- és Villamosenergiai pari Dolgozók Szakszervezete, az Ipari Minisztérium és a Videoton Elektronikai Vállalat” – ez a rövidke MTI-közlemény jelent meg az 1986. július elsejei Magyar Nemzetben. A Népszabadságban a hír mellé egy névtelen nekrológot is betördeltek:

„Elkötelezett, átgondolt életművével vívta ki Papp István, hogy neve Székesfehérvárott szorosan kapcsolódott a Videoton és a város fejlődéséhez. A gyárban vezetése alatt kitűnő szakemberek ezrei nevelődtek fel, jelentősen hozzájárulva a magyar elektronika megalapozásához és jövőjéhez. Nagy ívű, szép élet után hagyott gazdag örökséget a magyar elektronikai iparra.

Abból a nemzedékből való volt, amelyiknek csak látszólag adatott könnyen a vezetői poszt. Papp István, aki szabolcsi munkáscsaládban született 1920-ban, édesapja mesterségét folytatva, kovácsként kezdett dolgozni Diósgyőrben. Az éveken át végzett nehéz fizikai munka tartást adott egyéniségének egész életre szólóan. 1951-től rövid ideig a Mechanikai Művek Vezetője volt, 1952-ben nevezték ki a Videoton jogelődje, a székesfehérvári Vadásztöltény Gyár igazgatójának, később gépész- mérnöki diplomát szerzett, 1961 óta a Videoton vezérigazgatója. A gyár Papp István 34 évi irányító munkája alatt vált Európa-hírű nagyüzemmé.”

PestiSracok facebook image
Jobbra Papp István, tőle balra a Vietnami Dolgozók Pártja elsõ titkára és kísérete / MTI Fotó: Vigovszki Ferenc

Az újságok szerint a Videoton vezérét már hetedikén eltemették, ezután a rendszerváltás előtt és után is alig-alig írtak róla, szinte nagyítóval kell keresni azokat a cikkeket, amelyekben egyáltalán megemlítették.

Mivel egy olyan emberről beszélünk, aki évtizedeken át vezette a Magyar Népköztársaság egyik legfontosabb vállalatát, ez legalábbis furcsa. Persze csak első látásra, hiszen Papp István halálát egy szovjet katonai járőr okozta.

A Videoton volt igazgatójának rejtélyes végzetére Borvendég Zsuzsanna történész, az impexek történetének kutatója hívta fel a figyelmemet, amikor a fehérvári mamutcég rendszerváltás előtti történetéről kérdeztem. Azt írta, hogy ezt a szálat nem igazán tudta felfejteni, de átküldött egy érdekes cikket, ahol említésre került a tragédia. Az interjú szerzője Czeglédy Lászlóval beszélgetett, aki az írás szerint Papp István bizalmi embere, ahogyan fogalmaztak, a „Vezér” kooperációs vezetője volt. A minket érdeklő részlet a következő: „Halála sokak szerint rejtélyes. – Az autós összeütközést okozó szovjet katonát a baleset után úgyszólván azonnal elengedték a kórházból – idézte fel a Papp István számára végzetes napot Czeglédy László. –

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.