Pesti Srácok

Meghalt a börtönben a nyugat-magyarországi alvilág ismert figurája

Meghalt a börtönben a nyugat-magyarországi alvilág ismert figurája

Meghalt a börtönben a nyugat-magyarországi éjszakai élet egyik ismert alakja, S. Csaba – tudta meg a PestiSrácok.hu alvilági forrásból. A hatvanas éveiben járó férfit és társait április végén fogták el, a több megyét is érintő akcióban háromszáz rendőr vett részt. Úgy tudjuk, S. Csaba a Fővárosi BV-intézetben május 10-én lett öngyilkos.

A rendőrség a honlapján május elsején írt arról, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály győri osztálya büntetőeljárást folytat bűnszövetségben, jelentős értékre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt Kristijan S. és társai ellen. Hozzátették: a Soproni Rendőrkapitányság Felderítő Alosztálya még 2020 májusában olyan információt kapott, mely szerint Sopron belvárosának egyik lakásához tartozó postaládáját kábítószer érékesítésére használják. A jelzést követően a rendőrkapitányság felderítői beazonosították a postaládához tartozó lakás bérlőjét és vevőkörét, majd 2020. november 24-én elfogták a kábítószer terjesztésével foglalkozó gyanúsítottakat. A házkutatás során különösen jelentős mennyiségű extasytablettát foglaltak le, továbbá kis mennyiségben marihuánát és amfetamint.

Mint írták,

Információink szerint S. Csaba, aki a nyugat-magyarországi éjszakai élet ismert alakja volt, május 10-én a Fővárosi BV-intézetben öngyilkos lett. Úgy tudjuk, a férfi a '90-es években részt vett az olajozásban, de az 1990-es évek végén egy Sopron környéki vállalkozó kirablását is hozzá kötötték a hatóságok, majd a kábítószer-bizniszben próbált szerencsét. S. Csaba halálát hatósági forrásaink is megerősítették.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.