Pesti Srácok

Meghosszabbítják Karácsonyék a Lakógyűlés szavazásának határidejét

Meghosszabbítják Karácsonyék a Lakógyűlés szavazásának határidejét

A főpolgármester a közösségi oldalára feltöltött videóban mondta el, hogy bár állítólag nagy az érdeklődés a Lakógyűlést illetően, hiszen már több mint százezren szavaztak, de sokan azt jelezték, hogy valamilyen oknál fogva nem tudnak voksolni, ezért kitolják június 18-ig a határidőt: eddig mondhatják el a budapestiek a véleményüket. A nagy érdeklődés persze relatív, hiszen 1,7 millió ember él a fővárosban.

Karácsony Gergely elmondta: öt hete indult el az első Budapesti Lakógyűlés azért, hogy "közösen hozzunk döntést a városunk előtt álló legfontosabb kihívásokról".

– közölte, hozzátéve: ugyanakkor sokan jelezték, hogy valamilyen oknál fogva nem tudtak szavazni. A sok résztvevő azonban túlzás, hiszen 1,7 millió ember él a fővárosban.

PestiSracok facebook image

– mondta Karácsony Gergely, aki arra kér minden 14 évnél idősebb budapestit, hogy szavazzon az első Budapesti Lakógyűlésen, mert – mint fogalmazott – "jól csak közösen dönthetünk".

– zárta videóját Karácsony Gergely.

A főpolgármester április 21-én jelentette be, hogy a fővárosi önkormányzat életre hívja az első "Budapesti Lakógyűlést", amelyen a város működéséről és finanszírozásáról, valamint a Lánchídról kérnek döntést a fővárosiaktól.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.