Pesti Srácok

Megkezdődtek a parlamenti választások Svájcban

Megkezdődtek a parlamenti választások Svájcban

Parlamenti választást tartanak vasárnap Svájcban, a választási kampány főbb témái az éghajlatváltozás, a migráció és az egészségügyi ellátás növekvő költségei voltak.

A zürichi székhelyű Sotomo közvélemény-kutató intézet néhány nappal ezelőtt végzett felmérése szerint vélhetően erősödni fog a jobboldali, EU-ellenes Svájci Néppárt (SVP), amely a négy évvel ezelőtti választásokon is a legtöbb képviselői helyet szerezte.

A sajátos svájci politikai rendszerben a parlament két házának együttes ülésén négy évre választják meg a végrehajtó hatalmat gyakorló szövetségi tanácsot, a hétfős kormányt, amelynek elnöke egyben állam- és kormányfő is. Őt és az alelnököt évente választja újra a parlament a kormány tagjai közül. Az elnöki tisztséget 2023-ban a szociáldemokrata Alain Berset tölti be, aki 2012 óta belügyminiszter is, s idén júniusban bejelentette, hogy az év végén visszavonul a politikától.

A legutóbbi 2019. október 20-án megtartott parlamenti választáson az SVP a 200 fős parlamentben 55 képviselői helyet szerzett. A Svájci Szociáldemokrata Párt (SPS) 39, a liberális Szabaddemokrata Párt 29 képviselői mandátumhoz jutott. A baloldali Zöldpárt 30, a Zöld Liberális Párt (GLP) 16 mandátumot szerzett, a két zöldpárt még soha nem kapott ennyi voksot. A leköszönő kormánykoalícióban résztvevő Kereszténydemokrata Néppárt 28 képviselői helyhez jutott, a Konzervatív Demokrata Párt 3 mandátumot szerzett, ezt a két párt 2021-ben Centrum néven egyesült.

PestiSracok facebook image

MTI; Fotó: MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.