Pesti Srácok

Megkötötték a szerződést a Budapest-Belgrád vasút magyarországi szakaszára

Megkötötték a szerződést a Budapest-Belgrád vasút magyarországi szakaszára

Megkötötte a szerződést a Budapest-Belgrád vasút magyarországi, Kelebiáig tartó szakaszának teljes körű tervezésére és kivitelezésére a CRE Konzorcium - közölte szerdán az MTI-vel az Opus Global Nyrt.

A konzorciumban a kínai vasúttársaságot képviselő China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és a China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft., valamint az RM International Zrt. vesz részt fele-fele arányban. Utóbbi társaság az R-Kord Kft., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. közös leányvállalata, tulajdonosa 51 százalékban az Opus, amely 295 milliárd forint bevételt vár a beruházástól a közlemény szerint.

A kivitelezési szerződés a magyar állam és a kínai Eximbank finanszírozási megállapodásával 2019 harmadik negyedévében léphet hatályba. A hitelkérelmet a kormány nevében a Pénzügyminisztérium benyújtotta a kínai hitelintézetnek. A munkálatok megkezdése a finanszírozási megállapodástól függ, onnantól számítva 5 év jut a tervezésre és kivitelezésre. A jótállási időszak további 2 év.

A csaknem 590 milliárd forint értékű beruházásra a Magyar Államvasutak és a Kínai Népköztársaság által létrehozott Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. írta ki a közbeszerzést. A jellemzően egyvágányú, 150 kilométer hosszú vasútvonal teljes egészében felújítandó, utoljára a '60-as években korszerűsítették. A meglévő és az új vágányt egyaránt óránkénti 160 kilométeres engedélyezési sebességre alakítják ki, átépítve a felsővezeték-hálózatot és a vasúti műtárgyakat is. A nyomvonal mentén több, mint 100 kereszteződés, majdnem 100 kiszolgáló épület, 16 aluljáró, továbbá hidak, zajvédő falak, térvilágítások és közművek épülnek. A beruházás a felénél is kevesebbre, 8 óráról 3,5 órára csökkenti a menetidőt a szerb és a magyar főváros között - olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: innorail.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.