Megnyílt a Sándor-palota a nagyközönség előtt szombaton a budai Várban Novák Katalin köztársasági elnök beiktatási ünnepsége alkalmából.
A nyílt délutánon a Sándor-palota előtt kígyózó sorokban várakoztak az érdeklődők, hogy megtekinthessék a Szent György téri épület termeit, egyebek mellett a Kerek-szalont, az Empire-kisszalont, a Gobelin-termet, a Mária Terézia-szalont, a Tea-szalont és az elnöki tárgyalót, valamint kisétálhassanak a teraszra. Volt, aki magával a köztársasági elnökkel is találkozhatott. A látogatók, akiket 10-15 fős csoportokban engedtek be, megismerkedhettek a termek történetével, megtudhatták, hol fogadják a hazánkba érkező államfőket, hol adják át a nagykövetek megbízólevét, megtekinthették a festményeket és egyéb tárgyakat, fotózhattak. A nyílt nap nagyszámú érdeklődőt vonzott, a Sándor-palota kommunikációs igazgatóságának tájékoztatása szerint eddig mintegy 5500-an tekintették meg az épületet.
A budai Várba ellátogatók számos program közül választhattak még szombat délután, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállítása, a felújított Szent István-terem, a Hauszmann-sztori kiállítás és a Várkert Bazár Új világ született című tárlata ingyenesen várta a közönséget. A Kossuth Lajos téren tartott beiktatási ceremónia mellett a nap kiemelt eseménye volt a Kálvin téri református templomban az ökumenikus istentisztelet, valamint a Sándor-palotában a nyílt nap.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS