Az Országgyűlés a koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetésre kerülő rendkívüli jogrendről szóló vita zárószavazásán 180 igennel, egy tartózkodás és egy nem szavazat ellenében elfogadta el a javaslatot. A rendkívüli jogrend bevezetésének meghosszabbításához a képviselők kétharmadának igen-szavazatára volt szükség.
A képviselők 180 igen szavazattal, 1 nem ellenében fogadták el Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztését. Az Országgyűlés ezzel felhatalmazta a kormányt, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben hozott kormányrendeletek hatályát a most megszavazott törvény hatályvesztéséig – azaz a kihirdetését követő 90. napig – meghosszabbítsa. A parlament egyúttal megerősítette ezeket a kormányrendeleteket. A Országgyűlés ugyanakkor a törvény hatályvesztését megelőzően is visszavonhatja e felhatalmazását. A kormánynak a járvány következményeinek elhárítása érdekében megtett intézkedéseiről rendszeresen tájékoztatást kell adnia az Országgyűlés ülésén, annak hiányában a házelnöknek és a frakcióvezetőknek.
A koronavírus-járvány második hulláma miatt elrendelt rendkívüli jogrend, a veszélyhelyzet múlt szerdán lépett hatályba.
A törvény hatályba lépésével kedd éjféltől az alábbi korlátozások kerülnek bevezetésre:
- este 8 és hajnal 5 óra között kijárási tilalmat vezetnek be, kivételt képez a munkába járás, rendkívüli egészségügyi helyzet, illetve egyes megszorításokkal például a kutyasétáltatás
- bezárnak az éttermek, az üzemi étkezdék azonban továbbra is nyitva maradhatnak
- az üzletek, fodrászok, kisipari szolgáltatók este hétkor zárnak
- a szállodák kizárólag üzleti célból fogadhatnak vendégeket
- általános rendezvénytilalom lép életbe
- a családi és magán összejöveteleken legfeljebb 10 fő vehet részt
- esküvőket csak lakodalom nélkül lehet tartani, temetéseken legfeljebb ötvenen vehetnek részt
- a sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött tartják
- az egyéni testmozgás szabad téren megengedett, az amatőr csapatsport gyakorlása azonban már tilos
- bezárnak a szabadidős létesítmények, fedett uszodák, színházak, múzeumok, állatkertek
- a felsőoktatás online formában folyhat, bezárnak a kollégiumok
- középiskolákban digitális oktatásra kell áttérni,
- az általános iskolák, óvodák 14 év alattiak számára nyitva maradnak
- kórházi dolgozókat, iskolai tanárokat, óvónőket és bölcsődei dolgozókat hetente célzottan tesztelik
Vezetőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS