Visszautasította a Legfőbb Ügyészség a vesztegetéssel vádolt, majd bizonyítottság hiányában jogerősen felmentett volt angyalföldi alpolgármester, Hiszékeny Dezső hétfői – ügyészséget érintő – kijelentéseit. A szocialista képviselő az utolsó szó jogán, illetve az ítélethirdetés után azt rótta a hatóságok terhére, hogy politikai megrendelésre indítottak ellene koncepciós eljárást és gyakorlatilag bűncselekménnyel vádolta meg az ügyészséget. A Legfőbb Ügyészség szerint ugyanakkor igenis egy korrupciós ügyről volt szó, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a másodrendű vádlottat jogerősen elítélte a bíróság.
Emlékezetes, Hiszékeny Dezsőt azzal vádolták, hogy a másodrendű vádlott Szabó Sándor közvetítésével 2013 februárjában jogtalanul öt millió forintot kért magának azért, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő, a Visegrádi utca 9-es szám alatt található Rigoletto üzlethelyiség bérleti jogát egy vállalkozónak kiadja. A szocialista politikust, volt XIII. kerületi alpolgármestert végül bizonyítottság hiányában, jogerősen mentette fel hétfőn a Fővárosi Ítélőtábla. Hiszékeny ezt megelőzően, az utolsó szó jogán arról beszélt, hogy ez egy előre eltervezett, politikai megrendelésre indult eljárás volt, “az ügyészségi eljárásnak pedig egyetlen őszinte mozzanata nem volt”. Elmondta még, hogy 2014 nyarán Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak írt valótlan tartalmú levele alapján függesztették fel a mentelmi jogát és mocskolták be a nevét. A politikus a döntés után a sajtónak ügyészségi „hajtóvadászatot” emlegetett, az MSZP pedig erre felbuzdulva tegnap a legfőbb ügyész lemondását követelte.
Ügyészség: Korrupciós ügy Hiszékeny ügye!
Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője portálunknak hangsúlyozta, hogy az ügyészség nem reagál politikai indíttatású nyilatkozatokra, illetve csak annyiban, hogy visszautasítják az ügyészséget ért támadásokat. A szóvivő leszögezte, ahogy minden ügy, így ez az eljárás is szakmai ügy az ügyészség számára. Fazekas Géza portálunknak azt is megjegyezte, hogy mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság mérlegeléssel, bizonyítottság és nem bűncselekmény hiányára hivatkozva mentette fel Hiszékenyt. A szóvivő szerint az, hogy az eljárás másik szereplőjét, a másodrendű vádlottat jogerősen elítélte a bíróság, szintén bizonyítja, hogy korrupciós ügyről volt szó.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS