Pesti Srácok

Megvan az első győzelem a hazai rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságon! Magyarország – Portugália: 31-30

Megvan az első győzelem a hazai rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokságon! Magyarország – Portugália: 31-30

Hatalmas izgalmak közepette kezdődött és fejeződött be a magyar férfi kézilabda-válogatott második mérkőzése a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Sajnos az első meccsen nem várt vereséget szereztünk Hollandia ellen, így ma a portugálokat muszáj volt legyűrni. Ez nagy nehezen sikerült is, annak ellenére, hogy a találkozó nagy részében fej-fej mellett haladt a két csapat. Alig voltak percek, amikor egy gólnál többel vezettünk, és amikor sikerült meglógni három találattal, hamar újra egálba hozta a mérkőzést az ellenfél. A találkozó második félidejének derekán voltunk jobbak, ez volt a kulcskérdés, és ennek köszönhettük a győzelmet, amit egy góllal sikerült kivívni.

A portugálok ellen az első félidőben már a tizenhatodik percet tapostuk, amikor 7-6-os állásnál elmondhattuk: először vezetünk mérkőzésen az EB-n. Aztán Szita bő két perccel később még egy góllal növelte az előnyt. Az ellenfélnek erre sikerült válaszolni, de aztán Topic 9-7-re módosította az állást a huszadik percben. Hiába játszottunk jól a következő percekben, a portugálok feljöttek a huszonhatodik percre 12-12-re. Persze a magyar csapat nem sokáig hagyta vezetni az ellenfelet, és ismét el tudtunk lépni egy góllal. A huszonnyolcadik percben Martins egyenlített egy számukra nagyon szerencsés találattal, de fél perc múlva már Bodó hatalmas bombájával újra vezetett a magyar válogatott. Ruiz Silva azonban gondoskodott arról, hogy 15-14-re a portugálok mehettek el a félidei szünetre előnnyel, ami azért meglepetés, mert azért többnyire a magyar válogatott vezetett az első játékrészben.

A portugál Victor Manuel Iturriza Álvarez (k), valamint Sipos Adrián (b) és Máthé Dominik (j) a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság B csoportjában játszott Magyarország-Portugália mérkőzésen a budapesti MVM Dome-ban 2022. január 16-án.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A második félidő a kézilabdában az igazi meccs szakasza, és jól kezdtünk, Lékai a kezdeti lépések után a harmincnyolcadik percben megszerezte a vezetést, igaz Silva hamar 20-20-ra zárkóztatta fel Portugáliát. Sajnos a védekezésünk nem tartalmazott kellő mennyiségű faultokat, nem tudtuk megállítani kellő mértékben az ellenfelet. Ugyanakkor Lékainak köszönhetően ismét átvettük a vezetést. A védekezés kulcskérdés, hiszen ha több gólt kapunk a kelleténél, hiába lövünk mi is sokat. Máthé Dominik azonban folytatta a gólgyártást, ami fontos volt, hiszen egy-egy vezetést követően mindig kiegyenlített Portugália, azonban a negyvenkettedik percben 23-21-re sikerült végre kicsit meglógni, időt is kért az ellenfél.

PestiSracok facebook image
Lékai Máté (k) a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság B csoportjában játszott Magyarország-Portugália mérkőzésen a budapesti MVM Dome-ban 2022. január 16-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Jót tett az ellenfélnek az időkérés, nekünk viszont nagyon rosszul jött Sipos két perces kiállítása, aminek köszönhetően 23-23-ra kiegyenlítettek a portugálok. Máté Dominiknak kellett ismét visszaszereznie az előnyt, amit hétméteresből sikerült kiharcolnia. Ligetvári pedig végre labdát csent el az ellenféltől, így emberhátrányban sikerült támadni. Hanusz Egon fantasztikusan használta ki a lehetőséget, és 25-23-ra sikerült ismét picit meglógni. Ancsin Gábor mozdulatánál meglett a háromgólos vezetés is, ami nagyon fontos volt az utolsó tíz perc előtt, ekkor 27-24-re vezettünk. Időt kértünk, de ennek ellenére magunkra engedtük ismételten a portugálokat, akik sikeresen felzárkóztak mindössze egy gólra, amikor már csak öt perc volt hátra a mérkőzésből. Sajnos az egyenlítést sem úsztuk meg, de 28-28-nál hetest kaptunk, azonban Máthé Dominik hetesét kivédte a kapus. Két perccel a vége előtt Szita vezetést szerzett, de amikor már fellélegezne az ember, hetest kaptunk. Ezt belőtték a portugálok, de a mi támadásunknak is hetes lett a vége, így ismét átvehettük a vezetést pontosan egy perccel a találkozó lefújása előtt. Lékai nem kegyelmezett és 30-29-re ismét mi vezettünk, csakhogy jött az egyenlítés. Időt kellett kérni, tíz másodperc is elég volt, mert Máthé Dominik belőtte a győztes gólt Magyarország számára, ami kulcskérdés volt a hollandok elleni fiaskót követően, ugyanis, ha döntetlennel zárult volna ez a mai meccs, akkor már nem a mi kezünkben lett volna a sorsunk. Legközelebb kedden, Izland ellen játszunk újra az MVM Dome-ban.

Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.